2021/08/06 - 2021/08/08.
Kirándulás Ayrshire-ben
2. nap - 1. rész
Kelburn Kastély és birtok
/Kelburn Castle and Estate/
Reggel 9 óra körül keltünk, nem volt reggelink, gondoltuk majd ha megyünk a Kelburn kastélyhoz, út közben keresük egy boltot. Amikor a kempingben kimentem WC-re majdnem rosszul lettem, a WC ülőkéje telibe volt pisilve, ahhoz hogy le tudjak ülni, le kellett takarítanom, mert én ugye állva nem tudok, ráadásul olyan magas volt az ülőke, hogy muszáj volt ráülnöm és úgy is alig ért le a lábam. Szóval ez a pottyantós WC nem a legjobb megoldás, de ott a puszta közepén elhiszem, hogy nem tudtak jobb megoldást kitalálni, ez viszont nagymértékben levont a hely élvezhetőségéből. Semmi gond nem lett volna, ha az emberek nem ilyen parasztok... Iszonyat mérges voltam. Első gondolatom az volt, hogy írok majd egy negatív értékelést, de felesleges lett volna emiatt a tulajt büntetnem, hiszen ez nem az ő hibája. Nyilván nem lehet ott valaki mindig, hogy mindenki után kitakarítsa a WC-t, az embereknek kellene tisztán tartani. Nem tudom az illető mit szólt volna, ha utána épp nagy dolga akad és pont neki kellett volna úgy ráülni... Ez számomra egyszerűen felfoghatalan, hogy lehet valaki ennyire hanyag. Amúgyis ki volt írva, hogy a férfiaknak is rá kell ülni, még kis dolognál is, pontosan emiatt. De az ilyeneknek hiába van kiírva...
Fél 10 körül sikerült elindulnunk, út közben még bementünk boltba, dél előtt pár perccel érkeztünk meg a Kelburn kastély parkolójába. Ott egyből le is gomboltak 5 fontot a parkolásért, amúgy a birtok nagy része ingyenesen látogatható. Elkezdett esni az eső, de még mielőtt kiszálltunk volna az autóból, úgyis megreggeliztünk, addigra pedig el is állt.
Mire a Látogató központba érkeztünk, megint esni kezdett, akkor gondoltuk iszunk egy kávét és beülünk a kévézó mögötti teraszra, ahol nem ázunk. Ott megvártuk, amíg eláll. Most sem esett sokáig.
 |
| A kávézó terasza |
A Kelburn birtok hatalmas területen helyezkedik el és nagyon sok a látnivaló. A Látogató Központban szereztünk egy térképet és az alapján megpróbáltuk bejárni az egészet. A Saloon-al kezdtük, mely egy vadnyugati szabadtéri játékterem, de most üres volt belül, csak a faépítmények voltak láthatók. Valószínűleg a vírus miatt nem üzemelt, szerintem céllövölde és hasonló dolgok lehetnek benne, amikor épp működik. Mindenesetre a vadnyugati hangulata megvolt.
A Witch's cottage /Boszorkányház/ nem látogatható, el is volt kerítve, csak kívülről lehetett megnézni, pedig ebbe szívesen bementem volna. Kívülről valóban egy elhagyatott boszorkányháznak nézett ki.
 |
| A boszorkányház kertje |
A The Spider's Lair /A pók barlangja/ inkább gyerekeknek nyújt élvezetets látnivalót, de azért bementünk mi is. A kis házikó tele volt hatalmas pókokkal, persze nem igaziak voltak. Hogy még félelmetesebb legyen a látvány, csak annyi megvilágítás volt, hogy lehessen látni a díszletet.
Egy játszótér és egy fa tetejére épített faház mellett haladtunk el, a Secret Forest felé sétálgatva.
A Secret Forest /Titkos erdő/ fizetős látnivaló, a bejáratánál lehet jegyet venni. Nem kell előre foglalni, mi is a helyszínen vettük, ha jól emlékszem 5 font volt. Ha már itt voltunk, mindenképp meg akartuk nézni. A kanyargós ösvényeket követve fedezhetjük fel az erdő titkait. Térkép nincs hozzá, így csak a megérzéseinkre hagyatkozhattunk, pedig jó lett volna, csak hogy biztosan mindent megtaláltunk-e. Van itt minden, szobrok, krokodilos tó, pagoda, elvarázsolt kastély, mézeskalács ház, stb. A téli hónapokban zárva tartanak.
Az Óriás kastélyát csak kívülről néztük meg, nem találtuk a bejáratot. Ebben állítólag egy Jack nevű óriás lakozik és soha nem lehetünk biztosak benne, mikor tartózkodik bent, úgyhogy legyünk óvatosak. :-)
 |
| Az Óriás kastélya |
A kínai kertet a csend és nyugalom helyének szánták, páfrányokkal és cserjékkel beültetve. Az egészet egy Buddha szobor uralja. A közepén egy kis patak fut, tetején egy kínai híddal.
A bejárat nélküli kastély egy kapzsi kobold otthona, aki bent őrzi kincsét, és a toronyban lévő magas ablakából figyeli a betolakodókat.
Miután a fából készült lépcsőköveken óvatosan átkeltünk a krokodilmocsáron egy barlang bejárata előtt találtuk magunkat, ahonnét vízfüggöny csordogált lefelé. Itt a barlang őrzője lakozik, egy hüllőszörny, aki emberi fejekkel táplálkozik. Siettünk is kifelé, nehogy végül elveszítsük a fejünket. :-) A krokodillal is vigyázni kell, nagyon veszedelmes, párom kezét majdnem leharapta. :-)
 |
| A barlangból kifelé kukkolva |
 |
| A fejzabáló szörny |
A Mézeskalács Ház egy hatoldalas épület, két külső fala süteményekkel, nyalókákkal és mindenféle édességgel díszítve. Ez a boszorkány otthona, aki a konyhájában kuporogva várja a gyerekeket, akiket csábulatba ejt a házikó, hogy édességeket és egyéb finomságokat keresve betérjenek hozzá.
A Titkos Erdő központi eleme a Vernon Gibberd által tervezett pagoda. 42 kovácsoltvas lépcsőfok vezet a 10 méter magasan fekvő erkélyre, amelyen egyszerre akár 50 ember is elfér, és lenyűgöző kilátás nyílik az erdőre. Itt megkereshetjük az állatöv jegyeit a fák között, összesen 12-nek kell lennie. Kettőt nem fotóztunk le közülük, pedig azt hittük mindegyik megvan.
Az erdő tele van veszélyes alakokkal, egy szegény lányt is "csőbe húzott" valaki, hogy csak a lába látszott ki belőle.
Az Erdő legtávolabbi végén található Favágó házát úgy alakították ki, hogy a fatörzseket vízszintesen egymásra fektették és tiplikkel rögzítették. Az egész olyan hatást kelt, mintha egy megelevenedett mese kellős közepébe keveredtünk volna, egy elhagyatott erdei házikóba.
Az útvesztő három bejáratú kapuja a Bambusz labirintusba vezet. A bejáratok egy vörös fából faragott ördöghöz és egy faemberkéhez vezetnek.
A Tündérfaluban apró pici tündérházak állnak és hogy mik lehetnek a házacskákban, annak csak a fantáziánk szab határt, mindenesetre meg sem lepődnénk, ha egy tündér repülne el mellettünk hirtelen, varázspálcával a kezében.
Szerintünk mindent megtaláltunk, de persze ez sosem biztos. Ahogy kimentünk a titkos erdőből találtunk egy elkerített részt, amit most felújítanak és oda nem lehetett bemenni, de bent volt egy kétlábon álló medveszobor. Lefotóztuk amennyire tudtuk.
A Vadasparkkal folytattuk tovább, ahol elég sok állat él szabadon az elkerített területen belül. Voltak őzek is, de őket csak messziről láttuk.
A fehér alpaka el volt különítve a többiektől és folyton utánuk sírt. A többiek a felső erdős területen legelésztek, ő pedig mindig arra nézegetett és közben olyan hangot adott ki, mintha tényleg sírna. Én sajnáltam szegényt.
Volt itt egy furcsa amerikai pulyka is, aminek a jellegzetessége, hogy a fejét képes pirosról kékre változtatni. Ha valaki sokáig nézegeti, talán elkapja azt a pillanatot, mi sajnos nem láttuk.
Ezután a Múzeumhoz mentünk és út közben egy tó mellett haladtunk el.
A múzeum épületét 1898-ban emelték, hogy az új-zélandi műtárgyak gyűjteményének otthont adjon, amelyeket Glasgow 7. grófja – David Boyle – hozott vissza Kelburnbe, aki haditengerészeti karrierje után Új-Zéland kormányzója lett. Az érdekes tárgyak közé tartoznak a maori lándzsák, a Kauri gumi és néhány vadon élő madár, köztük az albatrosz és a pingvin.
Az új-zélandi gyűjtemény mellett találhatunk példányokat néhány gyakori háztartási és mezőgazdasági eszközökből is, amelyet Ayrshire-ben használtak a századfordulón, valamint egy kis Kelburn természettörténeti kiállítást koponyákkal, csontokkal és egyéb látnivalókkal.
Végre elindultunk ahhoz a részhez, ami miatt leginkább jöttünk, a Kelburn kastélyhoz. Sajnos belülről ritkán lehet megtekinteni, mert magántulajdonban van, ha jól tudom, csak egy hónapban van nyitva egy évben, de az idén egyáltalán nem nyit ki. Sajnáltuk, mert még élt a Historic House-os kártyánk és azzal ingyen bemehettünk volna.
A kastély felé egy Görög rongyfa hívta fel magára a figyelmet. Régen úgy vélték, hogy ha a zarándokok ruhájukból letépett rongydarabot akasztanak fel egy fára, az gyógyító erővel bír, de tették ezt áldás reményében is vagy amikor kívántak valamit. Amit egyszer ráakasztottak, soha senki nem merte eltávolítani, mert úgy hitték, hogy ha valaki hozzányúl, az megbetegszik.
 |
| Görög rongyfa |
 |
| Jégház |
Az alább látható doboz formájú kert megalkotását a 3. gróf rendelte el 1769-ben, fia és három lánya számára. A skót zászló formáját alkotja, és a négy különálló rész belső sarkaiba ültetett miniatűr sövények a gyermekek kezdőbetűit ábrázolják. Apró kicsi vörössapkás gnómokat is megfigyelhetünk a sövények között, ezek a gonosz gnómok romos kastélyokban laknak, és meggyilkolják az otthonaikba tévedő utazókat és vérrel festik be kalapjukat, innen ered a nevük. Rendszeresen kell gyilkolniuk, mert ha a kalapjukon lévő vérfoltok kiszáradnak, meghalnak. Az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük őket, ha idézünk egy verset a Bibliából. Amikor meghallják azt, elveszítik a fogukat és lángra lobbannak. Legalábbis ez áll a kert melletti magyarázó szövegen. Persze nyilván ez csak egy kitalált történet.
A Kelburn kastély Glasgow grófjának székhelye. Eredetileg a tizenharmadik században épült, de a 16. században átalakították. Amikor 2007-ben kiderült, hogy a kastély betonburkolatát hamarosan ki kell cserélni, Lord Glasgow négy brazil graffitiművészt kért fel a falak díszítésére. Ez olyan jól sikerült, hogy 2011-ben a gróf engedélyt kért a Historic Scotlandtól a graffitik végleges megtartására.
A Kelburn Glen mellett haladtunk tovább, mely a Kel Burn folyó szurdokvölgye, amin több vízesés is látható. A kastélytól lenézve messziről a szurdok legszebb vízesését láthattuk, amit később megszemléltünk lentről is. Egy hosszabb sétára indultunk a folyó menti gyalogutakon. Út közben jópár állatot formázó szobrot is találtunk.
A 18. században a Kelburn Glen a parkosított kertek szerves részévé vált, cserjeiért, fáiért és vadvirágaiért rendkívül csodálták, és Skócia egyik legromantikusabb szurdokaként tartották számon. A 3. grófnő kedvenc helye volt, így amikor férje meghalt, megbízta Robert Adamot, hogy készítsen neki márvány emlékművet ezen a helyen.
A szurdokvölgy végében egy vízesés és egy híd látható, a Bow Bridge. Mire ideértünk elkezdett esni az eső, először csak csepergett, majd egyre jobban. Felvettük a vízálló kabátunkat és megálltunk a fák alatt, amíg egy kicsit alábbhagy. Utána átmentünk a hídon és a patak másik oldalán elindultunk visszafelé.
Amikor már nem esett annyira az eső, lefotóztuk a vízesést is, majd átmentünk a hídon és a folyó másik oldalán elindultunk visszafelé.
Visszaérkeztünk a kastélyhoz, ott még megnéztük a kastélykertet. A Plaisance névre keresztelt kert, egy három oldalról fallal körülvett formális kert. A plaisance francia szó, melynek jelentése kellemes hely. A régi festmények azt mutatják, hogy valószínűleg a 18. század végén épült. A kert északi oldalán lévő vaskapuval 1956-ban a birtok dolgozói ajándékozták meg a 8. grófot és feleségét az aranyházassági évfordulójuk alkalmából. A kapukon a házasságkötésük dátuma és a kétfejű sas látható, amely a Boyle család címere. Ez a terület ad otthont az 1000 éves tiszafának is. A kert szinte egész évben szines, lenyűgöző rododendronokkal, cserjékkel és lágyszárú növények választékával, csodálatos magnóliákkal és cseresznyevirággal. Nayszerű hely a kikapcsolódásra egy könyv mellett, piknikezéshez vagy egyszerűen csak ha csendre vágyunk.
 |
| Bekukkantottam a kastélyhoz |
A kertben éppen bűvészmutatványokat tartottak a gyerekek szórakoztatására.
Megszemléltük a kastély közelében kidőlt hatalmas fatörzset, majd a szurdok legszebb vízesése felé vettük az irányt, amit felülről, messzről már láttunk az elején.
A szurdok alján és csak száz méterre a kastélytól a folyó legszebb vízesése 6 méterről zuhan egy látványos medencébe, amelyet három oldalról sárga és piros színű homokkősziklák vesznek körül. Régebben a víz erejét áramellátásra is használták, később azt megszüntették, majd 2017-ben újra visszaállították, így most ismét megújuló energiát termel. A területen több barlang is megfigyelhető. Engem egy kicsit a Finnich Glenre emlékeztetett az egész, de szerintem csak a vörös sziklák és a vöröses színű víz miatt.
Épp végeztünk a vízsés fotózásával, amikor elkezdett szakadni az eső, de úgy istenigazából. Itt is voltak azok a hatalmas levelű növények, amiket már több helyen is láttunk, egy olyan levél alá álltuk be, esernyőként használva. Oldalt bevert az eső, de jobb volt, mint semmi.
Amikor egy kicsit alábbhagyott az eső, gyorsan felszaladtunk a lépcsőn, a Látogatói Központ felé. Odáig azonban nem értünk el, mert ismét zuhogni kezdett. Találtunk egy teraszt és beálltunk az alá. Innét szép kilátás nyílt a kastélyra.
 |
| Ez alá álltunk be |
Akartunk venni egy hot-dogot, de annyira esett, hogy nem mertünk elindulni a központ felé, aztán mire végre elállt és odaértünk, ahol reggel hotdogot árultak, már épp zártak be. Erről lemaradtunk, így hát kénytelenek voltunk azt enni, ami a kocsiban maradt a reggeli vásárlásból.
A Kelburn birtokhoz egyébként egy kemping is tartozik, először ott akartam sátorhelyet foglalni, de már nem volt.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése