Nagy Britannia szépségei: április 2015

2015. február-március

Az első hetek Nagy Britanniában

A 2015-ös és 2016-os bejegyzéseket utólag írom /2019-ben/, de visszadátumozom, hogy ne legyen zavaró az időrendiségben. Ebben a bejegyzésben röviden leírom, hogyan jutottunk Angliába. Ezek voltak a kezdetek. Kalandosan indult, nem is kicsit.

London

2015. február 17-én repültünk át Dublinból Londonba másfél hetes írországi kalandunk után /erről részletesebben itt írok/. A gépünk 21:50-kor indult Dublinból és este 11 óra környékén landolt Londonban. Nagyon fáradt voltam, szinte alig érzékeltem valamit a repülésből, felszállás után elaludtam és arra ébredtem, hogy leszálltunk. Szinte felriadtam arra, hogy letette a gépet a pilóta és kétségbeesetten, félálomban megkérdeztem páromat, hogy most leszálltunk vagy lezuhantunk? Ő meg csak röhögött rajtam...

Az éjszakát a reptéren töltöttük, mivel másnap reggel 7 órára volt megbeszélve egy találkozó egyik ismerősünkkel, aki Londonban élt. Nem sokat aludtunk, azt is inkább félálomban, nehogy kiraboljanak vagy valami. A találkozóról reggel elkéstünk, hiába indultunk el időben, a londoni közlekedés nem volt annyira egyszerű, mint gondoltuk. 2 napot voltunk az ismerősünknél, próbáltunk munkát keresni, sikertelenül. Ekkor párom felvette a kapcsolatot régi cégével /ő volt már kint Angliában pár évvel ezelőtt/, akik ajánlottak neki egy melót Walsall-ban, a húsiparban, ahol előtte is dolgozott, bár nem szívesen ment volna vissza csontozni, viszont egyelőre nem volt jobb lehetőség. Két nap múlva tehát elhagytuk Londont, aminek nagyon örültünk, mert iszonyatosan drága város és több pénzünk elment ott két nap alatt, mint Dublinban másfél hét alatt.

Páromnak reggel 6-ra kellett mennie próbamunkára, előző nap éjszaka Birminghamben szálltunk meg, majd korán reggel bevonatoztunk Walsallba. Becuccoltunk a húsipar ebédlőjébe 2 nagy bőrönddel és két kis bőrönddel. Mindenki csak lesett, hogy mit keresünk itt ennyi cuccal, mi meg csak mosolyogtunk. Én megvártam páromat az ebédlőben, de a próbamunka nem ment jól, a főnök mindenbe belekötött és látszott rajta, hogy nem szimpatizál vele. Miután elmentünk, felhívtuk az Agency-t /munkaközvetítőt, akik a melót intézték/ és kérdeztük, hogy mi a helyzet, most akkor fölveszik dolgozni vagy sem. A válasz nemleges volt, de a csaj mondta, hogy szállást azért tud biztosítani, de ehhez el kell utaznunk Darlastonba, mert a cég, aki lakásokat ad ki, az ott van és velük kell egyeztetnünk, de ne aggódjunk, mert tudnak az érkezésünkről. Végigvonszoltuk a csomagjainkat Walsall utcáin és nagyjából azt sem tudtuk hol vagyunk, egy buszmegállót kerestünk, ahol fölszállhatunk egy buszra, ami kivisz a buszállomásra. Elegem volt az egészből, legszívesebben ledobtam volna a csomagokat és otthagytam volna a járda közepén, pedig én csak a két kis bőröndöt cipeltem. A helyzet kilátástalan volt és még azt sem tudtuk, hol fogunk aludni éjszaka...

Nagy nehezen odataláltunk Darlastonban a bérbeadó cég irodájához, valóban tudtak rólunk és kaptunk is egy szobát egy tömegszálláson, ami annyira nem volt vészes. A szobánk hatalmas volt, viszont a konyhán és a fürdőszobán több másik emberrel kellett osztozkodnunk.

Wednesbury

A szoba, ahol elhelyeztek minket, Wednesbury-ben volt, néhány perces autóútra Darlastontól, ahova a bérbeadó cég ingyen átvitt minket kocsival. Ez sem indult jól. Épp csak lepakoltuk a cuccainkat és gondoltuk elmegyünk boltba, mert egész nap alig ettünk valamit. Amikor visszamentünk, kinyitottuk a szobánk ajtaját és köpni-nyelni nem tudtunk a döbbenettől. A szoba teljesen üres volt, a két ágy és a kanapé, ami előtte benne volt, most sehol. Átnéztük a cuccainkat, de az hiánytalanul megvolt. Nagyon megijedtünk és nem tudtuk, hogy mi történhetett. Én rögtön arra gondoltam, hogy kiraboltak minket, de valahogy nem állt össze a kép: a mi cuccainkat akkor miért hagyták itt? Felhívtuk a bérbeadó céget, de nagyon rosszul beszéltünk angolul. Nagy nehezen megértettük, hogy az ágyakat ők vitették el takarításra. Mi kiakadtunk. Akkor mégis min aludjunk? Ekkor a nő felajánlotta nekünk, hogy arra a két napra, amíg visszaérkezik az ágy, átvisz minket egy másik kéróba. Így is lett, jött a nő és átvitt minket egy-két utcával arrébb lévő épületbe. Ott már volt egy apró konyhaalkalmatosság a szobában és saját fürdőszobánk is. Ez így tökéletes volt. Két nap múlva átmentünk a saját kérónkba szétnézni mi a helyzet és ahogy ígérték az ágyak már ott voltak. Visszacuccoltunk oda, a másik lakás kulcsát pedig levittük a bérbeadó céghez.

A szobánk

Wednesbury egy kis város, szinte semmi nincs ott, de barátságos hely volt. Sokat sétálgattunk és folyton azon agyaltunk, hogyan tovább, hiszen dolgoznunk mindenképp kell. Nézegettük a hirdetéseket, de nekem nagyon kevés tapasztalatom volt külföldi munka terén és angolul is alig beszéltünk pár szót, így nagyon nehéz volt. A helyzetet nehezítette, hogy internetünk sem volt, két naponta Walsallba jártunk át netezni, ahol egy nagy bevásárló központban ingyen lehetőségünk volt erre. Sokszor gyalog mentünk át és vissza Wednesbury-be, hogy minél kevesebbet költsünk, hiszen nem tudtuk meddig kell még tartalékolnunk.

Képek Wednesbury-ről:

Az 1 fontos bolt, ahova sokat jártunk vásárolni

Egy hét után sikerült felvennünk a kapcsolatot valakikkel, akik talán tudnak nekünk munkát szerezni Leeds mellett. Szállást is biztosítottak, így átutaztunk Leeds-be.

Leeds

Az állomáson vártak minket, elvittek a szállásra és segítettek az NI intézésében is, valamint elvittek minket munkainterjúra, ami sajnos elsőre nem sikerült, de nekem azt írgérték, hogy ha megvan az NI számom /adószám/, akkor jelentkezzek újra, páromnak viszont az egész felvételi procedúrát újra kellett csinálni. Másodszorra sikerült neki, így együtt tudtunk kezdeni, de ekkorra már 3 hete voltunk Leeds-ben és gyakorlatilag már mindent egy lapra tettünk fel. Nagyon örültünk, hogy végre dolgozhatunk, hiszen ez volt az utolsó esélyünk. Nagyon lassan, de végül kezdett sínre kerülni minden.

Sokat jártunk be a városba szabadidőnkben és akkor még csak álmodoztunk róla, hogy majd lesz egy autónk és beutazzuk az egész országot. Ez az álom nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnt akkor.

Valamiféle sportpálya

Annak idején mindig a hídon jártunk át a város felé, később találtunk rövidebb utat is. Ezek a csavargások nem annyira a városnézésről és a fotózásról szóltak, inkább csak ismerkedtünk a környékkel, de azért néha vittünk magunkkal fényképezőgépet is.

Az Aire folyó

Hilton szálloda

A Hordós-ember szobor

Városháza

Edward, a fekete herceg lovas szobra

A kezdetektől Beeston városrészen laktunk, de többször költöztünk másik házba. A Cross Flatts Park viszont mindig ott volt a közelben, ahová sokat jártunk sétálni.