2016/10/29.
Fóka- és városnézés
Már régóta szerettünk volna elmenni egy fókalesre, de ilyenkor ősszel már semmiképp sem akartunk túl messzire menni emiatt. Megnéztem hol láthatóak hozzánk a legközelebb fókák és azt írták, hogy a Donna Nook természetvédelmi rezervátum nagyszerű fókaleső hely és az nincs is messze. Így hát bizakodva indultunk el.
Donna Nook Nature Reserve
A természetvédelmi övezetnek két parkolója is van, mi azt találtuk meg hamarább, ahol a füvön lehet parkolni egy hatalmas mezőn. Sajnos fizetni kellett érte, egy parkolóőr szedi be a pénzt. Innét pár perces sétával lehet kimenni a tengerpartra, ahol az elkerített rész mögött láthatóak a fókák. Nagyrészt kiépített ösvényeken mentünk.
Ahogy kiértünk a partra nagyon csalódottak lettünk, mert a közelben egy fókát se láttunk. Elmentünk egészen a kiépített ösvény végébe, onnét messziről lehetett látni őket, de nem voltak túl sokan és alig látszott belőlük valami. Néhány képet tudtunk csinálni róluk, de mivel teljesen rá kellett nagyítani, nem lettek jó minőségűek.
Érdemesebb november végén, december elején jönni, általában olyankor fialnak és többet vannak kint a parton, mert a fiókák nem mehetnek a vízbe, amíg el nem érnek egy bizonyos kort. Olyankor jobban kijönnek a kerítéshez és többet lehet látni belőlük. Így most nekünk csalódás volt az egész.
Ha már a fókákból nem sokat láttunk, legalább lássunk valami szép tengerpartot és elmentünk a közelben lévő Mablethorpe-ba. Az időjárás nem volt a legjobb, időnként csepergett az eső és egész nap be volt borulva. A part közelében volt egy nagy parkoló, ott hagytuk az autót. Ha jól emlékszem ez is fizetős volt.
Mablethorpe tipikus angol tengerparti város, hosszú homokos stranddal, ahol túl sok látnivaló nincs, nincsenek látványos sziklák a parton, csak homok és víz. A tengeren most elég nagyok voltak a hullámok, nem sok tengerparton jártunk még edddig és ez egy kicsit új volt nekünk, ezért hosszasan nézegettük és fotózgattuk a tajtékzó hullámokat.
 |
| Minigolf pálya |
Megláttunk egy kisvonatot, ami a homokos parton közlekedik fel és alá. 1,70 fontért lehetett menni egy teljes körre, ami azt jelenti, hogy ugyanide hoz vissza. Lehetett egyirányú utat is tenni vele, az olcsóbb volt, sokan inkább erre használták, mi viszont csak ki akartuk próbálni, de rajtunk kívül szinte mindenki leszállt, amikor az odaúton megérkezett a végállomásra. Persze minket ez csöppet sem zavart, mi csak sétavonatozni akartunk, sőt élveztük, hogy visszafelé senki sem lógott bele a képbe és lehetett normálisan fotózni. Néhol a sekély vízben haladtunk, a part közelében, érdekes volt.
Vonatozás után szétnéztünk a vidámparkban, ahol zsetonokért lehetett kipróbálni a különböző szórakoztató dolgokat.
Befizettünk egy szellemvasútra, ahol különböző rémisztő figurák keltek életre. Nekem valahogy nem volt félelmetes, de soha nem ültem még szellemvasúton és szerettem volna kipróbélni. Hát, nem volt nagy szám.
1-2 dolgot még kipróbáltunk, céllövölde és hasonlók, aztán városnézésre mentünk. Igazából ez sem különbözik a többi tipikus angol tengerparti várostól, szép, rendezett, meg minden, de nagyrészt kaszinó kaszinók hátán és semmi érdemleges látnivaló.
Kicsit kijjebb sétáltunk a belvárosból és végül egy állatkert-féleségnél kötöttünk ki. Ezt most szívesen megnéztük volna, hátha végre valami látnivaló is lesz, de sajnos már nem lehetett bemenni, mert záróra volt. Erről is lemaradtunk. Így hát visszasétáltunk a belvárosba. Közben fotózgattuk a házak udvarain lévő kerti szobrokat, kutakat.
Lassan kezdett sötétedni, a víz pedig erőteljesen jött kifelé, közeledett a dagály. Egy darabig még nézegettük a hullámokat, majd mikor már alig láttunk valamit elindultunk hazafelé. Sötétedés után már szinte csak mi voltunk a parton, a nappal nyüzsgő strand mostanra kihalt lett.
Voltak már tartalmasabb kirándulásaink is, de az időt itt is el tudtuk tölteni. Nem mondom, hogy Mablethorpe kihagyhatatlan látnivaló, mert igazából nincs benne semmi rendkívüli, de el lehet ütni itt az időt, ha már idekeveredett az ember. A fókákat viszont érdemes megnézni, csak olyan időszakot kell kifogni, amikor közelebb vannak a kerítéshez.
