2017/11/11.
A Stonehenge és Oxford városának megtekintése
A Stonehenge nem szerepelt ugyan a "mindenképp látni kell" listánkon, mert sok olyan véleményt hallottunk azoktól, akik látták, hogy "semmi érdekes, csak kövek". Viszont English Herritage kártyánkkal ingyen megnézhettük, így már sokkal több kedvünk volt hozzá. Interneten előre foglalt jegy 16 font, amit ha a helyszínen veszünk meg, akkor mégtöbb, ennyit semmiképp sem adtunk volna érte, de ingyen azért látnunk kellett.
Hajnalban indultunk, mivel több, mint 4 órás út állt előttünk, az előre lefoglalt ingyenes jegyünk pedig 11 órára szólt. Egy kisebb torlódástól eltekintve (vagy fél órát álltunk kb. félútnál) jól haladtunk az úton, így 10 óra előtt ott voltunk a Stonehenge parkolójába. Mint megtudtuk. nem számít, hogy a jegyünk csak 11 órára szólt, minden gond nélkül beengedtek korábban is, nem kellett várnunk.
Stonehenge
A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi. A régészeti helyet és környékét az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.
A látogatói központból busszal vittek ki minket a kövekhez, persze gyalog is mehettünk volna, de nem volt kedvünk fél órát gyalogolni, főleg hogy az eső is szemerkélt időnként.
 |
| Ezzel a busszal érkeztünk a kövekhez |
 |
| Hollók a parkolóban |
Annak a nyugat-európai megalitikus kultúrának a kiemelkedő jelentőségű alkotása ez, amely Spanyolország atlanti-óceáni partjaitól Dél-Skandináviáig terjedt, a brit-szigeteket is magában foglalva. Stonehenge mai állapotában jórészt romos régészeti bemutatóhely, a Világörökség nyilvántartott helyszíne. Tekintettel arra, hogy 21 km-es körzetében nincs építkezéshez használható terméskő, a középkorban és az újkor elején köveit építkezésekhez hordták el, továbbá évszázadok során az időjárás is rombolta. Ma idegenforgalmi fogadásra alkalmas infrastruktúrával rendelkezik, évi látogatóforgalma megközelíti az egymilliót.
Az építményegyüttes több – kör alakú – szerkezeti részből áll. Kívülről árok határolja, e mögött pedig közvetlenül egy töltés emelkedik. A kört északkeleten bejárati nyílás szakítja meg, amihez az ún. Sugárút vezet. A kör közepén patkó alakban elhelyezett, harmadidőszaki homokkőből faragott oszlopok (hármas kövek, vagy trilitek) állnak, ezeket páronként vízszintes kövek kötötték össze. A patkón belül kisebb, granulit-ból (diabázból, riolitból és vulkáni hamuból álló kőzet) faragott oszlopok voltak, de ezek mára eltűntek.
Nevezetes kövei:
- az ún. oltárkő,
- az áldozókő,
- a két stációkő és
- a sarokkő, (amely a bejárat közelében, a Sugárút közepén áll).
A töltés belső oldalán két kisebb kör alakú árok sík földdarabot vesz körül; ezeket északi és déli sírhalomnak nevezik, közepükön valaha szintén kőoszlopok emelkedhettek.
A kövekhez nem lehetett közel menni, de a kiépített gyalogút menténk körbejárhattuk, a legvégén pedig egész közelről láttuk a kőépítmény bejáratát.
A régészek korábban a köveket fogták vallatóra. Az újabb kutatások Stonehenge-től távolabbra vezették a tudósokat. Feltárták egy közeli, újkőkori falu maradványait. A föllelt csontmaradványokból megállapítható, hogy küzdelmes életük dacára az újkőkori Britannia lakói könnyebb csontúak voltak, mint a ma embere. Viszonylag épen maradt fogazatuk arra utal, hogy szénhidrátszegény étrenden éltek, és általában jó egészségnek örvendtek. Ám az élet akkoriban is tartogatott veszélyeket. A koponyaleletek 5-6 százalékánál tompa tárgytól származó erős ütés nyoma észlelhető, a nők és férfiak koponyáján egyaránt. Az érintettek valószínűleg vagy valamilyen rituálé, vagy brutális erőszak áldozatai lehettek.
Az Avon folyó keleti partján, Stonehenge-től 4 kilométerre délkelet felé, a Boscombe Down dombjain a régészek két, i. e. 2500-2300-ból való temetkezési helyet, s bennük egy súlyosan sérült lábú - alighanem sánta - 35-45 éves férfi, valamint egy fiatalabb rokona - talán éppen a fia - maradványait tárták fel. Az idősebb férfi sírjából a kor leggazdagabb brit leletegyüttese került elő. Volt a tárgyak között aranyból készült hajdísz, rézkés, kovakő szerszám, íjászok két kőből csiszolt csuklóvédője, fémmegmunkáláshoz való párnakő, és több Beaker-stílusú agyagedény, amely akkortájt a Brit-szigeten nem, csupán a kontinens más részein volt használatos.
A két férfi fogzománcának vegyelemzése kimutatta, hogy a fiatalabbik férfi helyben, Wessex mészkővidékén született, társa, az „Amesbury íjász” azonban nem ott, hanem az Alpok lábánál, a mai Németország és Svájc területén nőtt fel. A közelben nagyjából ugyanabból a korból származó másik sírra is bukkantak, amiben hét halott maradványait találták. A fogak elemzése kimutatta, hogy közülük három férfi hatéves koráig születése helyén, majd tizenhárom éves koráig másutt élt. A leletek azt bizonyítják, hogy az európai ember már az őskorban nagy területeket bekóborolt.
A látogatói központ mellett megtekinthettük a középkori falut, ahogy kinézhetett hajdanán. A kis házakat belülről is meg lehetett nézni, amik korabeli "bútorokkal" voltak berendezve.
 |
| Belülről |
Még egy bemutatóterem volt hátra, ahol a falakra rávetítették a Stonhenge történetét képekben, valamint több kiállított tárgyat is megtekinthettünk, amik a Stonehenge történetével kapcsolatosak.
A Stonehenge riverside program
A program keretében a National Geographic Society támogatásával a Sheffieldi Egyetem kutatói Stonehenge tágabb körzetében végeznek ásatásokat 2003 óta, különös tekintettel a Durrington Walls mintegy 450 méter átmérőjű földsáncára. A hajdanvolt 30 méter széles és vagy 3 méter magas óriási földsánc körgyűrű belsejében és környékén három körkörös gerendaépítmény állt; erről tanúskodnak a lyukak, amelyekbe annak idején bizonyára tartócölöpöket állítottak. Az északi és a déli kör a gyűrű belsejében, a harmadik, Woodhengenek nevezett későbbi építmény közvetlenül a gyűrű külső oldalán állt.
A leletek alapján a fából emelt körépítmények titkos helynek számíthattak. A területen a sáncgyűrű belsejében két magas építmény nyomaira is leltek. A különálló árok és fapalánk övezte épületek talán a kört vigyázó őrök szállásai vagy kultikus célú helyek voltak. A gyűrűn kívül, a töltés alatt hét kis kunyhóból álló épületcsoport maradványai kerültek a felszínre. Az i. e. 2600-2500-ra datált házak az Avon folyóhoz vezető 30 méter széles, kovakővel kirakott út két oldalán sorakoztak. Öt házban bútorok nyomai voltak, fából összerótt priccsek hagytak vájatot a földben. Durringtont 167 méter hosszú, bizonyára szertartásokhoz használt út köti össze az Avon folyóval, míg Stonehenge és a folyó között, a mintegy 3 kilométeres út két oldalán árok és töltés húzódik, azt sugallva, hogy felvonulási út lehetett.
Stonehenge kőtömbjeit egyfelől a téli napforduló napnyugtájához tájolva állították fel, míg Durrington Walls déli körét a téli napforduló napfelkeltéje szerint építették. Az agyagedények töredékei és az állati (főleg sertés-) csontok tanúsága szerint Durrington Walls területén gyakorta rendezhettek ünnepi lakomákat. Stonehenge-nél viszont feltűnően kevés edénytöredék került elő. Míg Durringtonnál szinte egyáltalában nem tártak fel emberi maradványokat, Stonehenge körzetében 52 hamvasztásos temetés és számos egyéb temetkezési forma nyomaira bukkantak (mintegy 240 halott maradványait ásták ki).
Elképzelhető tehát, hogy Durrington Walls az élők világát képviselte, Stonehenge ellenben a halott ősökét, ahová menetek vonultak a folyó és az utak adta irányban. Annak az elképzelésnek, hogy Stonehenge temetkezési helyül szolgált, ellentmond, hogy az előkerült leletek nem halotti rítusokkal, nem a holtak birodalmával, hanem hétköznapi tevékenységekkel, főként a paraszti és a pásztorélettel kapcsolatosak.
A Stonehenge-ről alkotott legújabb elképzeléseknek (Parker Pearson) szerint az a legfőbb értéke, hogy az egész tájra, mindegyik helyszínre vonatkoztatható, míg a korábbi elméletek külön-külön kerestek magyarázatot a térség egyes emlékeinek értelmezésére.
Stonehenge mint az őskori Lourdes
A Wales délnyugati részén emelkedő Preseli-hegység erősen tagolt, töredezett dolerit- és palaképződményei között található a kőfejtő, ahonnan Stonehenge legelső kövei, a híres kékkövek származnak. Ám akad más különleges kőzet is a Brit-szigeteken, akkor miért éppen ezeket a köveket választották és szállították 400 kilométeren át Stonehenge-be? Miért ragaszkodtak a későbbi bővítéseknél is ehhez a kőhöz? Egy 12. századi krónika szerint Stonehenge-t Merlin, a varázsló parancsára Írországból vitték a Salisbury-síkra. Mivel a szállítás módja még ma is ismeretlen, nem csoda, hogy a régebbi korok emberei szerint a hatalmas kövek csak varázslatos úton kerülhettek a helyükre. Egy legenda szerint, ami a mai napig elevenen él a helyiek között, a Preseli-hegységben fakadó források gyógyító erejűek. A két hagyományt alapul véve Stonehenge egyfajta őskori Lourdes-nak is tekinthető.
Faszénmaradékok, haszonnövényekkel társuló gyomok virágpora és főként a más, távoli vidékekről származó csigaházak tanúsítják, hogy Stonehenge környékén a lakosság fát vágott, földet művelt, pásztorkodott és kereskedett. Ebből következően olyasfajta jelentősége lehetett, mint a katedrálisoknak vagy akár ma a Wembley Stadionnak. Hol ünnepélyes szertartások, hol prózaibb összejövetelek helyszíne volt. Az előzőkben már említett szicíliai Diodórosz, az i. e. 1. században élt görög történetíró egy három évszázaddal korábbi beszámolóból idézve írt egy Apollónnak szentelt, pompás helyről és egy nagyszabású kör alakú templomról a messzi északon, egy nagy szigeten. Apollón a gyógyítás ógörög istene volt.
Egyes kutatók meggyőződése szerint az emberek messzi földekről érkeztek ide gyógyulást keresve, amit a kékkövektől reméltek megkapni. Az erre utaló egyik jel, hogy a környéken lévő sírokban talált holttestek „kiugróan nagy számban” mutatják fizikai sérülések vagy súlyos betegségek nyomait. A fogmaradványok vizsgálata kimutatta, hogy az eltemetettek kb. fele távoli vidékről érkezett ide.
A Stonehenge után hazafelé még megálltunk Oxfordban, mert ha már arra jártunk, nem hagyhattuk ki ezt sem.
Oxford város és egyben egy helyi önkormányzattal rendelkező terület kb. 140 ezer lakossal. Ez ad otthont a University of Oxfordnak, az angol nyelvterületen legrégebben alapított egyetemnek. Közismert neve: az álmodó tornyok városa, melyet az egyetem épületeinek harmonikus építészete miatt kapott. A Temze átszeli a várost, a belterületi, körülbelül 18 kilométeres részt Isisnek is hívják.
Oxford egyik külvárosában, Cowleyben hosszú ideje folyik autógyártás. Jelenleg a BMW Minit készítik itt.
A város története:
Először az angolszászok foglalták el, az ekkori település neve valószínűleg Oxenaforda volt. Szent Frideswide apácazárdát alapított a 8. században. A 10. században fontos katonai határváros volt Mercia és Wessex királyságok között. A dánok is számos alkalommal megtámadták a települést. Szent Frideswide a város és az egyetem védőszentje.
A kapcsolat az egyetem és a város között nem volt könnyű – jó néhány hallgatót megöltek 1355-ben a Szent Skolasztika napi lázadáskor.
Az angol polgárháború idején, 1642-ben Oxford adott otthont I. Károly udvarának, miután a királyt kiűzték Londonból. A város 1646-ban Fairfax tábornok vezetésével megadta magát.
A 20. század elejére a város gyors iparosodásnak indult, ezzel együtt nőtt lakossága. Ez elsősorban a nyomdaipar 1920-as években meginduló fejlődésének köszönhető. Ugyanebben az évtizedben Oxford gazdasága és társadalma nagy változásokon ment át, amikor William Morris megalapította Cowley-ben a Morris Motor Companyt. Az 1970-es évek elején több mint 20 000 munkás dolgozott Cowley-ben a hatalmas Morris Motorsnál és a Pressed Steel Companynél. Erre az időre Oxford két külön részre szakadt. Az egyik a Magdalen Bridge-től nyugatra található egyetemváros, ahol minden május 1-jén a diákok a Cherwellbe ugranak, a másik rész pedig az autók városa, keletre. Innét ered az a szellemes megjegyzés, miszerint Oxford „Cowley jobb partja”.
A parkolással igencsak meggyűlt a bajunk, annyi embert, amit ott láttunk, talán Londonban láttam utoljára. Minden parkoló fullon volt, kb. egy fél órát keringtünk a belvárosban, mire találtunk egyet. Utána gyalog elindultunk felfedezni az egyetemvárost és környékét. Sajnos túl sok időnk nem volt, mert a parkolójegyünk véges volt és nem volt nálunk több apró, ráadásul kezdett sötétedni is.
Íme az egyetemváros és környéke képekben:
 |
| Az Oxfordi vár |
Mára ennyi fért bele, a mai nap is újabb élményekkel tértünk vissza Leedsbe.
