2020/08/31 - 2020/09/05.
Észak-Skócia
4. nap
Dunnet Head túra
Tegnap este amikor megnéztem a mára várható időjárás jelentést, nem mondott esőt, örültünk is, bár kissé gyanús volt, hogy eléggé szomorkás időre ébredtünk. Sebaj, majd elmennek a felhők, gondoltuk. A biztonság kedvéért azért bedobtam a hátizsákba a vízálló nadrágomat.
A Dunnet Head Nagy-Britannia legészakibb pontja. Ez a kihívásokkal teli tengerparti séta egy madárvilágban gazdag természetvédelmi területen halad keresztül, homokkő sziklák tetején. Remek kilátás nyílik a közeli szigetekre.
 |
| A térkép |
Túra táv: 10,5 mérföld /17 km/
Minimum szükséges idő: 6-7 óra
Legmagasabb pont: 120 m
Legalacsonyabb pont: 8 m
Nehézségi fok: közepes
Parkoló: Dwarwick Pier
A túra GPX file-ja innét letölthető a Walkhighland oldaláról.
Mivel a túra egészen pontosan a kemping előtt lévő úton halad el, mi egyenesen a kempingből kezdtük a túrát, felesleges lett volna elkocsikázni a Dwarwick Pier-ig /Dwarwick kikötő/. Így mi most az eredeti leírással ellentétben ellenkező irányban jártuk végig, a kempingből a világítótorony felé indultunk el, felfelé az aszfaltos úton. Út közben több kisebb tó mellett is elhaladtunk, ezeknek mindegyiknek van nevük.
Néhol az úton szőrös hernyókat láttunk:
Páromék kitalálták, hogy rövidítsük le a kanyart és vágjunk át a mezőn. Én végig mondtam a magamét, mert olyan terepen mentünk így, hogy majdnem kitörtük a bokánkat. Ugyanis a hangák, ezek a kis lila virágok, amik itt virítanak, szétterülnek és nem látszik, ha alattuk gödör van, így nagyon nehéz volt kikerülni őket és gödör az volt bőven. Nagy nehezen visszatértünk az útra, épségben.
A Long Loch, azaz "hosszú tó" hosszú és keskeny formájáról könnyen felsimerhető. Egy jó darabig emellett haladtunk el.
 |
| A Long Loch eleje |
 |
| Long Loch |
Bal kézre, a növények alól egy fehér kút kandikált ki, a mellette lévő írás alapján, ezt használták a világítótorony vízellátása céljából.
 |
| A világítótorony kútja |
A Long Loch végénél, az út másik oldalán egy másik könnyen felismerhető tó, a Loch Burifa' áll. Közelebb mentem, mert láttam, hogy furcsa kacsák úszkálnak benne, azokat akartam közelebb csalogatni, de nem sikerült, így csak kissé távolabbról tudtam őket lefotózni.
 |
| Loch Burifa' |
 |
| A Loch Long és a Loch Burifa' |
Megérkeztünk a világítótoronyhoz. Elég baljós felhők gyülekeztek felettünk és ha a túraútvonal következő szakaszának az irányába néztünk, egyértelmű volt, hogy arrafelé esik. De nem aggódtunk, itt még egyelőre nem esett és előbb úgyis szét akartunk nézni a világítótoronynál.
A Dunnet Head északi végén számos használaton kívüli épület található, amelyeket a második világháború idején építettek, hogy segítsék védeni az Orkney szigetén található Capa Flow tengeri támaszpontot.
Most már egyértelművé vált, hogy ma nem ússzuk meg eső nélkül, csak pillanatok kérdése volt, hogy felettünk is eleredjen. Felvettem a vízálló nadrágomat és a kabátot, majd enni kezdtünk a magunkkal hozott melegszendvicsből. Ekkor leszakadt az ég. Gyorsan kerestünk egy eresz alatti helyet az egyik világháborús bunkernél, de amíg odaértünk az elég volt ahhoz, hogy vizesek legyünk. Itt folytattuk az étkezést, úgyis meg kellett mostmár várnunk, amíg eláll, mert ha így elindulunk még az esőálló cucc ellenére is bőrig áztunk volna. Szerencsére nem tartott sokáig, fél óra és kezdett újra kisütni a nap. Egy halvány szivárvány is volt a tenger felett, de mire elővettem volna a fényképezőgépet, el is tűnt. Szedelőzködtünk és elindultunk. Először megnéztük a tengerparti sziklákat, ami rengeteg vizimadárnak ad otthont, nyáron puffinoknak is, utána megszemléltük a világítótornyot, de csak kívülről, bemenni nem lehetett.
A sziklák felett ülő világítótornyot a Stevenson család építette itt 1832-ben. Építésénél a világítótorony anyagát Brough-ból hozták Dunnetbe lovas szekerekkel. A Pentland Firth vadsága olyan, hogy a világítótorony ablakait a tenger mélyéről feldobott kövek törték be.
Itt is csodálatos sziklák voltak a part mentén és most, hogy felszállt a köd és kicsit kisütött a nap, megvilágította a közelben lévő Orkney szigeteket is.
 |
| Az Orkney szigetek |
Folytattuk tovább túránkat, az út a sziklás part szélén vezetett végig. Néhol több kijárt ösvény is volt, az egyik kicsit beljebb, a másik kiljebb, ki melyiket választja. Én sokszor a külsőn mentem, hogy jobban lássam a sziklákat. Most nagyon szép időnk lett, de sajnos ez is csak ideig-óráig tartott.
Valahol itt volt az a pont, ahol még találkoztunk emberekkel, általában ennél tovább nem nagyon jönnek, kivéve, ha körbe akarják sétálni a Dunnet Head-et, ahogy mi is. Mi nagyon élveztük, hogy sehol egy lélek, csak mi.
Megláttunk néhány birkát, azok eléggé megijedtek tőlünk, elkezdtek szaladni előlünk, be egyenesen a sziklák közé. Elég merészek voltak a meredeken lejtő sziklákra kimászni, hogy hogy jöttek vissza azt nem tudom, nem vártuk meg. Remélem azért nem zuhantak le a mélybe.
 |
| Újabb birkák |
A rengeteg ösvénynek tűnő csapáson itt már egyáltalán nem volt könnyű kiigazodni, valahogy be is néztük az egyiket és kissé beljebb mentünk a parttól. Ezen a részen található a Dunnet Hill /Dunnet domb/, amit ugyan nem akartunk megmászni, mégis mire észbe kaptunk, már majdnem a tetején voltunk.
 |
| Furcsa kövek a Dunnet Hill-en |
Egy nagyobb tavat pillantottunk meg előttünk, még elég messzire tőlünk. Ez volt a Loch of Bushta. A térkép szerint nekünk a tó jobb oldala mellett kellene elhaladni, de ha ebben az irányban haladtunk volna tovább, akkor a bal oldalánál kötöttünk volna ki. Itt jöttünk rá, hogy valami nem stimmel és mi felmásztunk a Dunnet Hill-re, pedig nem kellett volna, így csináltunk egy elég nagy kitérőt. Kerestünk valami csapást lefelé, de egyet sem találtunk, így hát elindultunk toronyiránt, a part irányába. Nagyon a lábunk elé kellett nézni, mert ha nem figyeltünk könnyen beleléphettünk kisebb mélyedésekbe, ami nem volt kellemes. Ekkor ha még nem volt elég bajunk, eleredt az eső is. Végül gond nélkül lejutottunk és megtaláltuk a part melletti csapást is, amin tovább tudtunk menni.
 |
| Loch of Bushta |
 |
| A Dunnet Hill |
 |
| Loch of Bushta |
Csak pár percig esett, aztán újra kisütött a nap, amit egyébként a túra során még egy jópárszor eljátszott velünk az időjárás. Kárpótlásul a Dunnet Hill fölött megjelent egy szivárvány, bár nem volt túl szép.
Előttünk csodálatos sziklás partszakaszok tűntek elő, a túra legszebb részei következtek.
Egy domb tetején áll magányosan a The House of the Northern Gate szálloda. Építése a 20. század elejére lett kész, tehát az épület több, mint 100 éves. Jelenleg felújítás alatt áll, várhatóan 2021-ben nyit meg újra.
 |
| The House of the Northern Gate |
Egy félig leomlott épület mellett haladtunk el, nem tudom ez mi lehetett. Itt megpihentünk egy kicsit és megettük a maradék szendvicseinket. Mondanom sem kell, hogy ismét esni kezdett, mellé még a szél is feltámadt. Persze ismét csak néhány percig tartott. Az utolsó szakasz előtt álltunk, már nem bántuk, hogy hamarosan a túra végéhez érünk.
Alattunk a Peedie Sands nevű tengerparti rész terült el, melyre lejárat sajnos nincs, de innét felülről is nagyon szép volt. Ez egy kis homokos strand, félkör alakban sziklákkal körülvéve. A víz színe itt kissé karibi hatású volt.
Megérkeztünk a Dwarwick pier-hez, Dunnet kikötőjébe. Ezzel a Dunnet Head-et körbejártuk, itt indult volna a túra az eredeti leírás szerint. Innen már csak vissza kellett mennünk a kempingbe, de mostmár aszfaltos, jól járható utakon. Azonban innét még egy jó fél óra volt az út.
A Dwarwick kikötővel kapcsolatban van egy kis érdekesség, 1955-ben itt horgonyzott le a HMRY Britannia. A hajóval Erzsébet királynő, Edinburgh hercege, Károly herceg és Anna hercegnő érkezett, hogy meglátogassák az anyakirálynőt a Mey kastélyban. Az eseményről emléktáblát is állítottak. A kikötő mólóját az 1890-es években építették.
Erőt vettünk magunkon és megtettük még ezt a kis szakaszt, ami előttünk állt a kempingig. Az útról ráláttunk egy kicsit a házak mögött kikandikáló csodás dűnékre, Dunnet homokdűnéire, amit annyira szerettem volna közelebbről is megnézni, de sajnos arra sosem jutott idő, most meg már túl fáradtak voltunk hozzá, hogy tegyünk oda egy kitérőt.
 |
| A háttérben Dunnet homokdűnéi |
Elhaladtunk a Mary Ann's Cottage mellett, melyet John Young épített 1850-ben nyaralónak. A ház apáról fiúra szállt. A legutóbbi családtag, Mary Ann Calder 93 éves koáig élt benne, halála után megnyitották múzeumnak, mely példaként szolgál Caithness hagyományőrző házainak. Nem tudom nyitva volt-e, nem néztük meg, de lehet érdemes lenne benne körülnézni.
 |
| Mary Ann's Cottage |
A mai napra nem volt más program, ma tartottunk egy autó nélküli napot, néha kell egy ilyen is. Később boltba azért még elszaladtunk a közelben lévő Thurso-ba.
Éjszaka nagyon rossz idő volt, fújt a szél, mióta itt vagyunk, napról napra erősebb szelek vannak. Ez nem volt még annyira vészes, mint 2 évvel ezelőtt a Skye szigeteken és ez a sátor sokkal erősebb és stabilabb is, mint a régi, úgyhogy most nem féltem, hogy ránkborul, de nagyon idegesítő volt hallgatni, ahogy folyton belekap a sátorba és mozgatja. Nem tudtam aludni tőle.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése