2020/08/31 - 2020/09/05.
Észak-Skócia
A koronavírus az idén sztornózta a külföldi nyaralási terveinket, májusban az Azori szigetekre készültünk, de nem lehetett menni, így akkor visszamondtuk a szabinkat. Annak egy részét most egy skóciai "nyaralásra" használtuk fel, kihasználva, hogy belföldön szabadon lehetett utazgatni. Skócia legészakibb részét választottuk helyszínül, egészen pontosan az északi partvonlat. Az útak nagy része, amerre jártunk, a híres NC500-as /North Coast 500/ út része, mely legalább annyira híres, mint az amerikai 66-os út, bár jóval kevésbé látogatottabb.
Faházat szerettünk volna bérelni vagy valami olcsó szállást, de a faházakban már nem volt hely, a szállások pedig brutálisan drágák voltak, így maradtunk a sátorozásnál, de azt sem volt egyszerű találni. Hiába akartam egy hónappal előtte lefoglalni, sok kempingben már nem volt hely, vagy zárva voltak, vagy nem fogadtak sátorozókat vagy nem volt a sátorhelyhez elektromos áram. Sokáig keresgéltem, mire végül rátaláltam a Windhaven Cafe, Camping and B&B nevű helyre. Megnézve a képeket, egyből beleszerettem és csak reméltem, hogy lesz még hely náluk. Gyorsan írtam is egy e-mailt a foglalási paraméterekkel. Nemsokára jött a válasz, hogy elfogadták a foglalást, csak akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem írni, hogy elektromos áramot is szeretnénk. Ekkor gyorsan korrigáltam. Ezúttal sem kellett sokat várni a válaszra, módosították a foglalást és minden rendben volt. Kicsit azért féltem, hogy nem lesz már olyan jó idő szeptember elején, de reménykedtem benne, hogy nem fogunk megfagyni ott északon.
1. nap
A hableány
Hajnali 5 óra környékén indultunk, a kemping majdnem 9 és fél órányi autóútra volt tőlünk. Nem egyenesen oda mentünk, út közben tettünk egy apró kitérőt az Északi sellőnél. Nagyon jól haladtunk, nem volt semmi fennakadás az utakon. Ezért is szeretünk Skócia felé menni, mert arrafelé ritkán van beállva az autópálya. Ha jól emlékszem két vagy 3 helyen álltunk meg WC-re és egy kis frissítőre. Az egyik benzinkútnál lőttem két képet, mert jól nézett ki a környező táj, na meg kipróbáltam, hogy az új telefonom milyen képeket csinál és nagyon meg voltam vele elégedve.
Északi sellő
/Mermaid of the North/
Hét és fél óra után érkeztünk az Északi sellőhöz, mely Balintore településnél található, a tengerparton. A sellő szobor egy nagy kő tetején ül, melyet gaelic nyelven Clach Dubh-nak, azaz fekete sziklának neveznek. A rajta ülő szobor pedig a Mermaid of the North, azaz Északi sellő néven vált ismertté. Azonban nem csak a szobor, de a környező táj is rendkívül fogyelemre méltó volt.
Egy tábla jelzi, hogy a terület a Seaboard Sculpture Trail része, ami egy tengerparti szoborsétány, mely során számos más, a tengerhez kapcsolódó szobrokat láthatunk, mint pl. egy óriás lazacot. Nekünk most nem volt annyi időnk, hogy ezeket megnézegessük, amúgyis csak a hableány érdekelt közülük. A szobor feletti részen található egy John Ross emléktábla is, aki a környéken nevelkedett. Ő volt az, aki Kínában és Koreában elterjesztette a keresztény hitet.
 |
| John Ross emléktáblája |
Az északi sellő találó név a szobornak, ugyanis valóban ez a legészakibb sellő szobor az Egyesült Királyságban. A hableányt úgy helyezték el, hogy farkát dagály esetén víz borítsa. Eredetileg fából és gyantából készítették, de ez az anyag nem bizonyult elég masszívnak ahhoz, hogy ellenálljon a szélsőséges időjárásnak. Ebből kifolyólag 2012-ben egy súlyos vihar megrongálta. 2 év múlva egy ugyanolyan, de bronzból öntött sellőlányt állítottak a helyére.
A kis pihenő után folytattuk tovább utunkat, innét még 2 óra volt hátra. Néhány mérföldre a kempingtől egy szélerőmű farm mellett haladtunk el. Épp jött szembe velünk egy autó és mivel az út elég szűk volt, félre kellett állni egy "passing space"-re. Ezalatt én csináltam képeket a szélmalmokról. Sajnos nem a legjobb szögből volt a rálátás.
Windhaven Cafe, Camping and B&B
Délután 3 óra környékén érkeztünk meg a Brough településen található tengerparti kempingbe. A kapu előtt leparkoltunk, kiszálltunk és megpróbáltuk megkeresni a recepciót, de semmi ilyet nem találtunk. A kapun viszont ki volt írva, hogy ne menjünk be, hanem hívjuk a kiírt telefonszámot. Megpróbáltam felhívni, de hangposta jelentkezett. Jobbra a bejárat mellett volt egy hajóműhely, aminek nyitva volt az ajtaja. Fogalmunk sem volt, hogy ez a kempinghez tartozik-e vagy sem, mindenesetre bementünk és kértem segítséget a fickótól. Ekkor megerősített, hogy jó helyen járunk, ő a tulaj. Megmutatta, hogy hova húzhatjuk fel a sátrat, elmondása szerint a legjobb helyet kapjuk meg, mivel mi érkeztünk elsőnek. Valóban nagyon szép volt onnét a kilátás a sziklás tengerpartra. Ekkor még rajtunk kívül senki sem volt a kempingben.
Elintéztük az anyagiakat, majd a fickó még elmondott néhány lényeges dolgot, pl. hogy az áramellátás elég kis kapacitású, ezért ne használjunk egyszerre sokmindent, főleg ne olyankor, amikor valami nagyobb áramigényű dolgot használunk, pl. vízforraló. Mondta azt is, hogy vannak fókák a parton, a minap pedig bálnát látott csónakázás közben. Az északi fény is látható néha innét, valamint olykor delfinek is felbukkannak. Az információk után elkezdtük felállítani a sátrat. Közben érkeztek mások is a kempingbe.
 |
| Itt már áll a sátor /a hátsó kék/ |
Alattunk a Borough bay terült el és ha a sátrunkból kinéztünk a tenger irányába, ez a látvány fogadott:
 |
| Kilátás a Dunnet Head-re |
Séta Brough-ban
Sátorállítás után sétálni mentünk a faluba, két üveg bekevert boroskólával. Igazából a közelben lévő St John's Pool Nature Reserve-et szerettük volna megnézni, de amikor odaértünk, akkor szembesültünk vele, hogy zárva van.
Nem mentünk azonban hiába, nem messze a kempingtől egy farmon és a St John's Pool közelében, a St John's Loch mellett is Highland birkák legelésztek. Manapság már ritkák, mint a fehér holló, még skót földön is. Emlékszem, amikor legelőször mentünk Skóciába, a kocsiból láttunk egy csomót legelészni az utak melletti mezőkön. Ma már lassan csak a vadasparkokban lehet őket látni. Most itt szerencsénk volt.
 |
| Háttérben a St John's Loch |
 |
| Költöznek a vadlibák |
Ezután mentünk volna a St John's Pool felé vezető útra, de már az elején ki volt írva, hogy zárva van. Ennek ellenére itt még tovább tudtunk menni, ám amikor a tó felé kellett volna lefordulni egy gyalogútra, ott már ki volt húzva egy szalag, "zárva" felirattal. Innen már nem tudtunk tovább menni. Szellemesen még az is alá volt írva, hogy csak az emberek számára, nem a madaraknak... Természetesen ez is a vírus miatt nem látogatható, nem is értettük miért. Valószínűleg majd a madarak elkapják tőlünk a vírust... Igazából simán át lehetett volna lépni a szalagot, de nem akartunk pofátlanok lenni, mert aztán ha meglát valaki, még baj is lehet belőle. Így hát belenyugodtunk.
A séta közben azonban egy érdekes dologra figyeltünk fel, az egyik helyen tojásokat árultak, amit egy tábla jelzett és kissé beljebb ott volt a dobozka, amibe az eladó mindig beteszi az eladásra szánt tojásokat. Belenéztünk, volt benne egy csomag fürjtojás. Megvásárolni úgy lehet, hogy a ládában ott hagyjuk rá a pénzt és kivesszük a tojást. A táblán ki volt írva mi mennyibe kerül. Mindenesetre ez nagyon jó, hogy a helyiek ennyire megbíznak egymásban. Eljátszadoztunk a gondolattal, hogy Magyarországon ugyanezt megcsinálnák, nem csak a tojásokat vinnék el fizetés nélkül, de még azt a pénzt is, amit az a pár becsületes ember belerakott. Érdekes, hogy itt fent északon hihetetlenül biztonságban éreztük magunkat, ilyen biztonságérzetet a skót szigeteken is tapasztaltunk már. Olyannyira nem féltünk attól, hogy valaki esetleg kirabolná a sátrunkat, hogy bátran ott mertük hagyni a laptopokat és sok minden mást is, amíg mi elmentünk csavarogni. Senki nem nyúlt hozzá. Egyszer véletlenül a sátorajtót is nyitva hagytuk, de akkor sem nyúlt senki semmihez.
 |
| Eladó tojások |
 |
| Út a St John's Pool felé |
Elindultunk vissza a kemping felé. Az ég alja szép sárga színben tündökölt, de nem volt annyira erőteljes. Egész nap jó idő volt, de most estére kezdett lehűlni a hőmérséklet.
Brough Bay
Mielőtt visszatértünk volna a sátrunkba, lementünk a kemping alatt lévő tengerpartra. Ez a Brough Bay névre hallgat. Ide több lejárat is van, mi a Windhaven Cafe bal oldala mellett lévő kis ösvényen mentünk, itt ki is volt írva, hogy "Fókales" és mutatott egy nyíl le a part felé.
 |
| Az ösvény lefelé |
Épp dagály volt. Amikor megérkeztünk a kempingbe délután, a két szikla még épp hogy csak vízben állt, most meg már teljesen víz vette körül.
A parton van egy "Slipway", ahol a lehetőség van csónakokat a vízbe engedni. Ezt nem csak a helyiek, de a kajakozó turisták is szokták használni. Van itt egy kis ház is, ezt nem tudom mi célt szolgál, de most zárva volt. A vízben élő fókakolóniák miatt nagyon híres ez a partszakasz a turisták körében, gyakran jönnek ide fókalesre, nyáron akár 200 fő is megfordul itt egy nap. De nem csak a fókákat, a vizimadarakat is kiválóan megfigyelhetjük innét. Autóval is le lehet jönni, van egy kis kijelölt parkoló a szikla sarkában.
A kemping tulaja épp egy csónakot eresztett le a vízre, amikor lent voltunk. A "slipway"-t egyébként 1930-ban építették, abból a célból, hogy segítse a Dunnet Head világítótorony építését. A 20. század közepén már nem töltötte be ezt a szerepét, de a kikötőt a halászok továbbra is használták. Még a mai napig is halásznak itt magánfogyasztásra. Régen a ma már elhagyatott kis szigetről, a Stroma-ról induló halászok sokszor ebben a kikötőben töltötték az éjszakát, hogy másnap továbbindulhassanak a Dunnet bay-ra szerencsét próbálni.
A kikötőhöz több történet is fűződik, az egyik Danny Begg-hez és unokatestvéréhez, Dan Calder-hez kötődik. Egyik nap egy üvegben üzenetet találtak, melyben az állt:
St May sziget
Shetlandon kívül
Nincs remény
Viszontlátásra
Kiderült, hogy ez volt az utolsó üzenet, amelyet egy hajó legénységének egyike írt a May Island-ról. Az akkor körülbelül 13 éves Danny a rendőrséggel Shetlandra utazott, hogy bizonyízótékokat keressen, mivel az összes személyzet elveszett, és ez volt az egyetlen bizonyíték a történtekre. Danny lelete akkoriban a skót újságok lapjain is olvasható volt.
Az esti nap sugarai még utoljára megvilágították a sziklák tetejét, mielőtt mára nyugovóra tért volna. Így is csináltam róla néhány képet:
Reméltük, hogy látunk fókákat, de most nem nagyon akartak mutatkozni. Néha-néha egy-egy példány elődugta a fejét a vízből, de nagyon messze voltak, nem lehetett őket lefotózni. Így hát inkább visszamentük a sátorba.
 |
| A kemping bejárata |
Hozzáláttunk vacsorát főzni, már nagyon éhesek voltunk. Lehűlt a levegő így estére és a szél is feltámadt. Paprikáskrumplit akartunk csinálni, mert az hamar megvan, de valamiért nem akart főni. Még odáig sem jutottunk hogy felforrt volna. Valószínűleg a szél elfújta a lángot és kevés fűtőértéke maradt. Legalább 3 órán keresztül főtt és a krumpli még mindig kemény volt. Ekkor feladtuk, behurcolkodtunk a sátorba, hogy majd másnap reggel befejezzük. Kerestünk valami vacsorát és lefeküdtünk aludni.
Az ég alja gyönyörű fényekben pompázott az este folyamán:
Éjszaka eléggé fáztam, nem mertük bekapcsolni a kis radiátort, nehogy leverje a biztosítékot, pedig elkelt volna a meleg. Kissé mérges is voltam, hogy napi 5 fontot fizettünk az áramért és még ezt sem lehet használni. Magamra vettem mindent, amit találtam, de nem aludtam túl jól.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése