North York Moors - Nunnington Hall, Port Mulgrave és Old Nab

2021/06/15.

Nunnington Hall és tengerparti séta

Nagyon szép idők vannak mostanában, 25 fokos hőmérsékletekkel, ami itt olyan, mintha otthon 30 fok lenne, mert sokkal párásabb a levegő. Hosszabb utakra most nem tudunk menni, mert még lábadozom egy műtét után, de a közelben kinéztem egy National Trustos helyet, hogy kicsit használjuk a kártyát, utána pedig leugrottunk a tengerpartra, ha már úgyis félúton voltunk arrafelé.

Fél 11-re foglaltam jegyet a Nunnington Hallba, itthonról 9 körül indultunk el. Néhol kicsit be volt állva a forgalom, de nem volt vészes, csak pár perc pluszt rakott rá az eredeti érkezési időhöz képest. Már elég közel voltunk az uticélhoz, amikor két érdekes várfalszerű kapun mentünk át. Nagyon jól néztek ki, az elsőt elhagyva félre is álltunk, hogy le tudjuk fotózni, a másodikat pedig mivel már messziről láttam, hogy mégegy következik, sikerült lefotóznom a kocsiból. Utána egy körforgalom közepén még egy obeliszket is lencsevégre kaptam.

Nunnington Hall

A GPS kicsit megtréfált minket, mert a bejáratot a folyó előttre mutatta, de ott zárva volt a kapu és kiírást sem láttunk sehol. Továbbmentünk és a folyót elhagyva nemsokára megtaláltuk a parkoló bejáratát. 10 óra után érkeztünk kicsivel, így még volt időnk megreggelizni a kocsiban, az itthon csomagolt szendvicsekből. Így is terveztük.

A parkolóban megjelent egy hatalmas és gyönyörű páva, kaja után kutatva. Nagyon ciku volt, mert odament mindenkihez, hátha kap valakitől valamit. Hozzánk is jött, én kicsit tartottam tőle, mert ki tudja nem-e csípnek ezek, ezért bepattantam a kocsiba, de a nyitott ajtón is benézett, azt hittem be is jön, de nem, aztán elment. Újabb autók jöttek, úgyhogy ment hozzájuk is, hátha csurran-cseppen valami. Nagyon szelíd volt.

Reggeli után bementünk, röviden elmondták mit merre találunk, de igazából nagyon egyszerű volt, mert az egész csak egy vidéki házból és egy hozzá tartozó kisebb kertből áll, nem olyan hatalmas birtok volt, mint amilyenek általában szoktak lenni a National Trustos helyek.

A Nunnington Hall a Rye folyó partján épült, a folyó egy része a birtok területén fut keresztül. A ház alapterületét a Nunnington nevű falutól egy folyón átívelő kőhíd választja el. A folyónak a színe kicsit az Amazonas képekről látott sárszínű vizére emlékeztetett, így önkéntelenül is elképzeltem milyen jó lenne most ott lenni.

A Rye folyó

A birtokot a falutól elválasztó híd a folyó felett

Az első házat itt a 13. században építették, melynek sokféle tulajdonosa volt. A jelenlegi épület a 17-18. századból származik. Nagy részét akkor hozták létre, amikor Richard Graham volt a tulajdonosa. A ház bejáratánál várnunk kellett egy kicsit, amikor kijött valaki, utána mehetett be a következő, de szerencsére hamar bejutottunk.

Egy tornácon keresztül léptünk be a Kőterembe, mely az épület legrégebbi részén található. A falakon trófeákként megőrzött állatbőrök és fejek, fegyverek és páncélok gyűjteménye látható, valamint néhány nagy, barna fa bútor. Ezek mind Fife ezredes tulajdonai voltak.

Innét jobbra haladhattunk tovább, csak egyirányban lehetett bejárni az épületet és a nyilakat kellett mindig követni, de volt ahol a személyzet mutatta merre menjünk. A következő terem kicsit kaotikusan volt berendezve, legalábbis nekem úgy tűnt, de a végére rájöttünk, hogy szinte az egész ház ilyen, mintha épp renoválnák, bútorok egymáshoz tologatva ízléstelenül. Nem tudtam eldönteni, hogy most ezt a koronavírus miatt csinálták vagy mi célból, de gyanítom, amikor még itt lakott a család, nem így nézhetett ki. Mindenesetre a ház maga belülről nem igazán hagyott bennem mély nyomot, kicsit soknak is találtam érte a 8 fontos belépőt, persze mi nem fizettünk érte, mert tagsági kártyánk van, de a jelenlegi formájában nem ér annyit, az biztos.

Következő szoba nappalinak tűnt, ez valamivel rendezettebb volt, mint az előző, de nagyon kevés bútor volt benne. Innét vezetett fel egy lépcsősor az emeletre.

Miniatűr babaház

A lépcsőházban faliszőnyegek sorakoztak a falon.

Egy érdekes szobába érkeztünk. Két szemközti falán 1-1 faliszőnyeg lógott, melyek rendkívül mai jeleneteket ábrázoltak. Ha jól megnéztük még Tolkien Gyűrűk ura c. könyvének egyik kötetét is felfedeztük rajta. Nem igazán tudtuk hova tenni, hiszen ez a két faliszőnyeg egyértelműen a mi korunkból származott, de a ház története pedig jóval korábbi időkből. Maga a berendezés itt is nagyon össze-vissza volt, a zongora ízléstelenül a kanapé mögé tolva, a szoba közepén pedig egy spanyol fal.

Tovább haladva, néhány ajtó zárva volt a látogatók elől, majd a következő helyiségeket csak az ajtóból nézhettük meg, sajnos nem lehetett bemenni.

Hálószoba

Gyerekszoba

Fürdőszoba

Ismét egy olyan terem következett, amiből sajnos nem sokat láttunk, mert tele volt papírdobozokkal, afféle látszatot keltve, mintha most költözött volna ide valaki, csak még nem pakolt ki. A dobozok mellett egy ágy volt.

Mégegy emeletet feljebb mentünk és megérkeztünk a tetőtérbe. Itt a világ egyik legkiválóbb miniatűr lakásainak gyűjteményét tekinthettük meg. Olyanok voltak, mintha babaházak lennének, de nagyon precízen be volt rendezve mindegyik, étkező, nappali, hálószoba, konyha, istálló, zeneterem, volt itt minden. Ez kifejezetten tetszett. Nem tudom a képekből mennyi látszik belőlük, az üveg kicsit tükröződött. Ez Mrs Carlisle gyűjteménye volt, aki már gyerekkorában elkezdte gyűjteni az antik miniatűr darabokat.

Lépcsőház

A következő termekben fényképekből készített kiállítást láthattunk, ezek is nagyon tetszettek, állítólag az összes kép valódi fényképből készült. Ez csak azért érdekes, mert a képek nagy része állatokat ábrázol, amiket különös pillanatokban kaptak lencsevégre, pl. vadászó sas, zsákmányát eszegető ragadozó madár, vízben úszkáló vidra és sok más érdekesség.

Végezetül egy nagy terem fogadott minket, ahol a bútorokból ítélve a szolgák lakhattak, vagy ha nem is ebben a szobában laktak, de valószínűleg ezekkel a bútorokkal volt berendezve a szobájuk.

Ezután meg akartuk nézni a fallal körülvett kertet, mely tavasszal virágzó rétekkel, gyümölcsösökkel és színes pávákkal várja a látogatókat, de észrevettünk egy kávézót és először ittunk egy kévát és kicsit élveztük a ragyogó napsütést a kerti asztalok egyikénél.

A kévézó kertje

Végül körbesétáltuk a kerti részeket, ami nem túl nagy, de ez viszont ellentétben a házzal, szépen, ízlésesen volt kialakítva.

Sündisznó-lak

Bogár hotel

Összességében azt mondom, hogy vannak ennél sokkal szebb helyei is a National Trustnak, 8 fontot biztos hogy sajnáltam volna érte kiadni és értem én, hogy nagyon sokáig zárva voltak és lehet hogy még nem sikerült mindent visszapakolniuk a helyére vagy nem tudom, mire fel volt ez az össze-visszaság, de gondolom fizető vendégek is jöttek és azoknak nagy csalódás lehetett.

A kertből kimentünk a patakhoz, egy hölgy épp akkor zárta be a hátsó kaput, de még kiengedett rajta minket, bár nem ez volt a hivatalos kijárat. Innét visszasétáltunk a parkolóba.

Nunnington Hall

Cím: Nunnington, North Yorkshire, YO62 5UY

Belépő: 8 font /2021-ben/

Port Mulgrave

Nagyon hiányzott már a tengerpart és innét nem volt olyan messze a Nort York Coast, így Port Mulgrave felé vettük az irányt, ahol az elhagyatott régi kikötőt szerettük volna megnézni. Maga a falu rendkívül kicsi, egyetlen utca az egész, nem is értem ki akar itt lakni, a világ végén. A házakat nem fotóztam, mert semmi érdekes nem volt bennük.

Amerre a térkép egy zsákutcát jelzett, még a zsákútca vége előtt találtunk egy picike kis parkolót, ahova talán 3 kocsi fér el, rajtunk kívül már állt ott kettő, de szerencsére még volt helyünk. Innen tovább nem lehetett menni, mert ki volt írva, hogy lejjebb nincs megfordulásra alkalmas hely. Sok autó csak lejött idáig, itt megfordult, aztán elment. Lehet azt gondolták nincs itt semmi érdekes látnivaló. A faluban valóban nincs, de a part menti gyalogutakon végig lehet sétálni és nagyon szép föntről a kilátás. Mi a kikötőt kerestük, ami a térkép szerint valahol pont alattunk kellett hogy legyen, de onnét föntről még nem látszott. Elindultunk a legközelebbi ösvényen, aztán hamarosan találtunk egy lefelé vezető utat, gondoltuk biztosan arra lesz valamerre. Jól hittük, a kikötő tényleg arra volt, csak kb. fél útnál le volt zárva az ösvény. Ezt csak egy tábla jelezte, de tulajdonképpen gond nélkül tovább lehetett menni és mivel szeretünk a tilosban járni, tovább is mentünk. A kiépített lépcsőkön leérve egy kilátóhoz érkeztünk, innét már le lehetett látni a kikötőre, de csak messziről. Viszont a lefelé vezető út nagyon meredek lett volna, gyakorlatilag egy kifüggesztett kötél segítségével lehetett lejutni, de így is nagyon veszélyes volt. A jelenlegi állapotomban nem mertük bevállalni, pedig nagyon szerettem volna lemenni.

A Staithes és Ruswick között félúton elterülő Port Mulgrave egykor vasérc-exportáló kikötőként működött. Régebben ezt a helyet Rosedale Wyke néven ismerték, de később Port Mulgrave-ra keresztelték, az ott élő egyik uraság nevéről. A vasércbányát 1850-ben nyitotta Sir Charles Palmer, ahol egy fából készült mólóról kis hajókra töltötték a vasércet. 40 évig forgalmas kikötő volt, de a 20. század elején feleslegessé vált a vasúti összeköttetések és az olcsóbb külföldi vasércforrások elérhetővé válása miatt.

Itthon utánaolvastam és kiderült, hogy azért volt lezárva a lefelé vezető út, mert 2016-ban volt itt egy hegyomlás, mely veszélyessé tette a lejáratot, a kiépített ösvény egy részét el is sodorta. A lenti sziklákon ammonit, dinoszaurusz és hüllő kövületek találhatók, ezért tudományos érdeklődésnek is örvend a terület, azonban az ősmaradványok ásása az omladozó sziklákból rendkívül veszélyes.

Port Mulgrave

Csalódottan mentünk vissza a fönti gyalogútra, mely a Cleveland way névre hallgat és hosszan végigvonul a part feletti sziklákon. Elindultunk a Staithes felé vezető ösvényen. A szél eléggé fújt, de ezt leszámítva nagyon jó idő volt.

Már messziről észrevettünk egy tengerbe nyúló sziklát, el is döntöttük, hogy ha van arra gyalogút, akkor kimegyünk oda. Aztán utána láttam egy embert, aki épp azon a sziklán sétálgatott, aminek nagyon megörültem, mert akkor biztosan van rajta út.

Ahogy odaértünk, meg is találtuk a gyalogutat, egy kapun keresztül kellett átmenni, amin a National Trust emblémája volt, Old Nab névvel. Az ösvényről nagyon szépen rá lehetett látni a környező part menti sziklákra.

Old Nab

Az Old Nab különös sziklaformációja Staithes és Port Mulgrave között helyezkedik el, szinte pont félúton. Nem találtam róla túl sok infót a neten, a legtöbb térkép még csak nem is jelzi, pedig igazán érdekes képződményről van szó. Arról nem is beszélve, hogy körülötte a sziklákon kialakult geológiai képződmények holdbéli tájjá varázsolják a területet.

Kissé félve közeledtünk az Old Nab sziklából kiemelkedő tömbjéhez, mert a talaj a lábunk alatt igencsak instabilnak tűnt. Minél közelebb mentünk, annál puhábbnak éreztük a talajt a lábuk alatt. Olyan instabil kövekből állnak ezek a sziklák, hogy akár kézzel le lehetne a nagy részüket morzsolni. Érezni lehetett, ahogy a szél az apró darabkáit hozzánk vágja. Állítólag a kőzetek vasércet is tartalmaznak. A sárgás színű képződmények engem a régi sárból épített kis kunyhók anyagára emlékeztetett, mintha csak valaki odagyúrta volna őket.

Az Old Nabhoz egész közel lehet menni, bár ehhez egy lejtős részen kell lemenni, ami első ránézésre úgy tűnt, hogy biztos nagyon csúszik. Aztán ahogy óvatosan megpróbáltunk lemenni rajta, megállapítottuk, hogy ez a kőzet szinte egyáltalán nem csúszik, az apró törmelékdarabok megfogják a cipő talpát. Sikeresen leértünk és egészen közelről is láthattuk ezt a különös formációt. A szélekhez nem tanácsos közel menni, sőt az Old Nabhoz sem, mert omlásveszély van.

Old Nab

Minden szögből másat mutatott egy kicsit és mivel nagyon jók voltak a fényviszonyok, a képek is jól sikerültek. Ha közelről megnézzük, a kőzete olyan, mintha vékony kis lemezkék lennének egymásra rakva. Én alig bírtam betelni a tájnak a látványával, annyira holdbéli volt az egész.

Sajnos a partra nem lehetett lemenni, amit nagyon sajnáltam, de nem volt mit tenni. Így visszasétáltunk a gyalogúton és rácsatlakoztunk újra a Cleveland way-re és még továbbmentünk előre Staithes felé. Kicsivel arrébb szép rálátás nyílt innét fentről az Old Nabra.

Innét már rá lehetett látni Staithes-re, ahol már jártunk egyszer, úgyhogy itt vissza is fordultunk, nem mentünk tovább. Amúgysem túrát terveztünk mára, csak egy kis tengerpartozást.

Staithes

Összességében a tengerparti részek nagyon tetszettek, főleg az Old Nab. Azonban én nem buzdítanék senkit sem, hogy az Old Nab-hoz közel menjen, mert eléggé veszélyes. Mi is nagyon óvatosak voltunk. A Nunnington Hall viszont abszolút kihagyható látnivaló.