2022/08/20 - 2022/08/30.
Shetland
3. nap - 2. rész
Ronas Hill & Lang Ayre Beach túra
A Ronas Hill túra a térképen ACE-High-Station-nek nevetett helyről indul, picit nehéz megtalálni, nem kell elmenni egészen Housetter-ig, hanem előtte van egy elágazás balra, annak az útnak a végén található egy parkoló. Csak pár kocsinak van hely, de szerintem főszezonban sincsenek sokan, ugyanis Shetland még abszolút nincs elturistásodva, a sziget még mindig csak az ínyenc turisták paradicsoma.
 |
| A parkoló |
Túra táv: 7,4 mérföld / 12 km /oda-vissza/
Minimum szükséges idő: 5 óra /oda-vissza/
Legmagasabb pont: 450 méter
Legalacsonyabb pont: 4 méter
Nehézségi fok: nehéz
Parkoló: ACE-High-Station, a Collafirt Hill teteje
GPX file: Ronas Hill & Lang Ayre Beach walk
 |
| A térkép |
A parkoló a régi NATO állomáson található, a Collafirt domb tetején. Amikor megérkeztünk már állt a ott egy mikrobusz és mikor felnéztünk a domb felé, láttuk, hogy épp egy csoport menetel felfelé. Jókora előnyük volt velünk szemben, de később mégis utólértük őket. Pedig mi sosem megyünk gyorsan.
A Ronas Hill egy igazán különleges hely, amit nem érdemes kihagyni, ha valaki a szigetre látogat. A Northmavine területén található dombocska a legmagasabb pont Shetlandon, a maga 450 méterével. A tájat a vörös vagy inkább rózsaszínes gránitkövek uralják, ami igazán egyedivé varázsolja a látképet. Miniatűr Sarkvidéki Alpoknak is szokták nevezni, mivel sok olyan növény él itt, ami csak a sarkvidékeken található meg, köztük a Hegyi Azálea, a Palástfű vagy a Luzula Spicata, aminek nem találtam meg a magyar nevét.
Azt meg kell jegyezzem még itt az elején, hogy a túra nem könnyű, a Ronas Hill-ig még nem is annyira vészes, de utána már tényleg csak az orrunk után mentünk, belőve, hogy kb. hol helyezkedik el a tengerpart. Megfelelő túraútvonalas GPS nélkül senkinek nem ajánlom, hogy elinduljon, mert nincs kitaposott gyalogút. Mi is mindig néztük az Outdooractive-on, hogy merre menjünk.
A 233 méteren elhelyezkedő Collafirt Hill tetejéről indultunk el tehát, közben egy másik csúcsot is érintettünk, a 388 méter magasan fekvő Mid Field-et. Rögtön az elején két kisebb tavacskában gyönyörködhettünk. Később több, hasonlóan kis tavacskákat is láttunk.
Gyönyörű, napsütéses napunk volt és engem teljesen lenyűgöztek a rózsaszín gránitkövek, amik mindenütt ott voltak, bármerre néztünk, kicsit holdbélivé varázsolva a tájat. A gyaloglás kissé nehézkes volt, mert végig a köveken kellett masíroznunk.
 |
| A Mid Field csúcsa |
A havasi növények abból az időből maradtak itt, amikor még a területet jég borította. Rengeteg apró növénykét lehet megfigyelni végig a túra során. Sajnáltam, hogy az Azalea már elvirágzott.
Valahol itt értük utol a csoportot, akik előttünk mentek. Megelőztük őket, de gyakran megálltunk fotózni, ezért visszaelőztek minket. Ha már így alakult, leültünk megenni a szendvicseinket, hadd távolodjanak el jó messzire, hogy ne legyenek rajta a képeinken. Azonban lent a tónál ők is megálltak ebédszünetet tartani és hiába húztuk az időt, csak nem akartak elindulni. Így ismét eléjük kerültünk, aztán jócskán lemaradtak tőlünk. Féltünk, hogy majd ők is jönnek a Lang Ayre Beach-re, de valószínűleg csak a Ronas Hillt mászták meg, mert ma már nem láttuk őket.
Arra messzebb szintén nagyon szép volt a táj, ahol ezernyi apró tavacska szabdalta a területet. Nagyon szerettem volna ezt megnézni közelebbről is, de ahhoz túlságosan messze volt, hogy a mai napba beleférjen.
Kb. 1,5 óra alatt érkeztünk fel a Ronas Hill csúcsára. Van itt egy belül üreges kőrakás, mely még a neolitikus időkből maradt fenn.
 |
| A csúcsot jelző kőrakás |
A dombtetőről nagyon szép kilátás nyílt a tengerpartra, kicsit lejjebb mentünk, hogy jobban lássuk, majd a Lang Ayre Beach felé vettük az irányt. Hamarosan feltűnt annak a sziklának a teteje, ami már a tengerparton áll. Nagyon közelinek tűnt, mégis mintha nem akart volna közeledni, mintha csak egy helyben menetelnénk és sosem érnénk oda. A partig még jó másfél órát mentünk lefelé, elég rossz útviszonyok közepette.
Végre nagy nehezen elértük a patakot. Úgy rémlett, azt olvastam, hogy a patak mentén lehet a legkönnyebben lejutni, de mi valahogy mégis a fölötte magasodó dombra kerültünk, bár alattunk láttuk a patakot végig és azt gondoltuk így is jó lesz.
Nemsokára megpillantottuk felülről a tengerpartot, azonban egy magas szikla tetején voltunk és első ránézésre gőzünk sem volt, hogy lehetne onnét lejutni. De ha már ennyit gyalogoltunk, nem szerettünk volna úgy visszamenni, hogy nem láttuk a partot. Ekkor lenézve megláttam egy keskeny, csigavonalban lefelé haladó kitaposott ösvényt és lett egy kis reménysugár, hogy le tudunk menni. Igazából nem tudtunk biztosan, hogy ez az ösvény végig járható lesz-e, de mindenesetre elindultunk rajta. A szikla szélén lépkedtünk, ezért nagyon óvatosnak kellett lennünk.
Nagy nehezen leérkeztünk a kötélig, de az utolsó szakasz elég necces volt. Azt tudtam, hogy a partra csak kötélen lehet leereszkedni, tehát ez az akadály még mindig előttünk állt, de ettől már inkább csak én paráztam, a fiúk nagyon ügyesek az ilyesmiben. Nekem már sokkal nehezebben ment, de végül megoldottam.
Van itt egy csodálatos vízesés is, viszont csak lentről látható teljes pompájában. A Monius patak vize folyik itt a tengerbe.
A Lang Ayre Beach kétségkívül az egyik legszebb Shetlandon. Maga a part másfél mérföld hosszú, vöröses színű aprókavicsos, helyenként homokos talajjal. A partot végig drámai vörös sziklák szegélyezik. Októbertől februárig nem ajánlják a felkeresését, ami a téli hónapokban majdnem hogy lehetetlen küldetés is lenne, de mindenképp rendkívül veszélyes.
Sajnos nem épp a legjobbkor jöttünk, mert egyértelműen látszott, hogy közeleg a dagály és a hullámok elég nagy erővel verdesték a partokat. Nagyon szerettem volna végigsétálni ezen a csodálatos partvonalon, de így, a dagály közeledtével ez nem volt jó ötlet, így kénytelenek voltunk azzal beérni, amit ott helyben láttunk.
Mivel a part a vad Atlanti óceán vizeinek van kitéve, gyakoriak itt a hatalmas hullámok, amik nagy erővel csapódnak a sziklákhoz. Ahhoz képest most egész békésnek volt mondható.
Kb. fél órát töltöttünk el itt, élvezve az érintetlen természet békéjét és hallgatva a morajló tenger hangját. Aztán ideje volt visszaindulnunk, mert még hosszú út várt ránk. Fölfelé már kicsivel könnyebb volt mászni a kötélen és ezúttal a Monius patakot követve haladtunk felfelé a parttól. Mi tagadás, így azért kicsivel könnyebb volt.
A patakon feljebb is található egy vízesés, de ehhez nem könnyű lemászni /ha egyáltalán lehetséges/, így csak felülről, a sziklák tetejéről készült róla fotó:
Amint elhagytuk a patakot, megnéztük a térképet, nem akartunk megint a Ronas Hill csúcsa felé menni, hanem a rövidebbik úton mentünk, a hegy oldalán keresztül, így valamivel rövidebb volt. Még így is végtelennek tűnt felfelé az út, az egyenetlen, ösvény nélküli talajon pedig nem volt könnyű lépkedni.
Mivel most kicsivel közelebb haladtunk el az odavezető úton is megcsodált, tavakkal csipkézett területhez, többet láttunk belőle. Ismét készült róla jópár fotó. Olyan közelinek tűnt, mintha csak 20 percnyire lenne, de tudtam jól, hogy a látszat nagyon csalóka és valójában sokkal messzebb van.
Most kicsit jobban le tudtam fotózni azt a tavat, ahol idefelé a túrázó csoport megállt:
Alighogy elhagytuk a Ronas Hillt, hirtelen elromlott az idő és sűrű köd kezdett lefelé ereszkedni. A hőmérséklet is esett pár fokot. Ahogy visszanéztem, már csak a domb alja látszott, felette belepett mindent a fehérség. Nagyon sejtelmes volt így a táj. Megjegyzem, ez itt teljesen általános jelenség, nagy szerencsénk voltunk, hogy odafelé szép, napsütéses időben is láthattuk a tájat.
Pár perccel később visszanézve már semmi sem látszott a Ronas Hillből:
Mire a kocsihoz értünk, a köd nagy része felszállt, legalábbis, ahol épp mi voltunk.
A túra legszebb részei egy rövid videóban:
Hazafelé megálltunk a Mavis Grind-nél néhány fotót készíteni, de már nem voltak olyan szép fényviszonyok, mint reggel. Az egyik domb tetején található egy "Welcome to Northmavin" felirat, amit idefelé már későn vettünk észre, de most azt is le tudtuk fotózni. A Mavis Grind jelentése "a keskeny földszoros kapuja". Ez a rész köti össze a Northmavin félszigetet Shetland többi részével. Ide vissza fogunk még térni a következő napokban.
Még egy utolsó kép út közben fotózva:
A túra kissé fárasztó és hosszú volt, nekünk kb. 6 órát vett igénybe oda-vissza, de azt bátran állíthatom, hogy a Northmavin Shetland egyik legszebb része. Mai napra nem is terveztünk mást, még hazafelé beugrottunk a Tescoba, és vettünk hozzávalót a vacsihoz, mert párom bevállalta, hogy főz egy pörköltet estére.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése