Nagy Britannia szépségei: Külső-Hebridák: Lewis and Harris sziget

2019/08/19 - 2019/08/24.

Lewis and Harris sziget

2. nap

A Harris sziget

A mai napra mondta a legjobb időt abból a 6 napból, amit a szigeten töltöttünk. Mára is mutatott esőt az előrejelzés, de csak elszórtan és inkább napos-felhős idő volt várható. Ezt kihasználva bejártuk a Harris szigetet. Legelőször is a híres Luskentyre beach-et kerestük fel, ami a Karibi hatású tengerpartjáról híres. Persze csak napfényben...

Reggeli után volt egy gyors boltos kitérő /ezőttal a Cooperative-ba néztünk be, az közelebb volt/, vettünk péksüteményt, hogy legyen mit enni egész nap, mert azt tudtuk, hogy máshol a szigeten max. csak kisebb boltokat találunk.

A Lewis and Harris sziget déli része, ami a Harris névre hallgat, nekem nagyon tetszett. Barnás-sárgás színű hegyek-völgyek mindenfelé és minden domb mögött megbújik egy kis tó. Nem túl változatos, de nagyon szép. A Luskentyre Beach felé menet több helyen is megálltunk gyönyörködni a tájban és néhány fotót készíteni. Sokszor az autóból is fotóztam.

Az első megállónk egy furcsa emlékműnél volt.

A furcsa emlékmű talapzatán ez áll: Charles Edward Stuart jakobita herceg itt landolt miközben Scalpay szigetéről vitorlázni indult. Csak 18 nappal volt a katasztrofális cullodeni csata után, ahol mintegy 1200 felföldi katona vesztette életét. Innét gyalog ment tovább Arnish-ba, ahol Lady Kildun nyújtott neki menedéket. Később délre vitorlázott, Eilean Lubhardba, 30 ezer fontos vérdíjjal a fején. Azonban a hebridaiak lojalitásuk kifejezése jeléül nem adták át a hatságoknak.

Továbbmentünk, de a táj továbbra is nagyon látványos volt. Út közben találkoztunk 2 stoppos lánnyal, Tarbertbe mentek volna, legalábbis az volt a táblájukra írva. Gondolkoztunk, hogy megálljunk-e, de 5-en nem olyan kényelmes utazni. Azért sajnáltuk őket, mert ha Tarbertig gyalogolniuk kell, az nem rövid táv.

Közeledtünk a Clisham felé, mely a legmagasabb hegy a szigeten, 799 méterrel. Több túraútvonal is vezet a hegyekben, én szívesen végigjártam volna valamelyiket, de párom nem szereti a hegyi túrákat, ezért inkább nem erőltettem, hiszen volt látnivaló bőven ezen kívül is. Egy kis megállót azért tettünk ismét:

Ezt a két képet már a kocsiból készítettem kicsivel arrébb:

Ardhasaig /Aird Asaig/ nevű településnél szintén nagyon szép rálátás nyílik a Clisham hegyekre, ahol muszáj volt megállnunk:

Ardhasaig benzinkút

Néhány további kép az autóból:

Luskentyre beach

A Luskentyre beach felé közeledve táblák jelzik, merre haladjunk, amik egy parkolóhoz fognak vezetni, ez a legközelebbi parkoló a tengerparthoz. Annak ellenére, hogy kissé szomorkás volt az idő, rengetegen voltak, olyannyira, hogy nem volt parkolóhely, a szemetes elé parkoltunk be, reménykedve, hogy nem épp ma akarják elvinni. Utánunk egy másik kocsi is követte a példánkat és beállt mellénk. A parkoló egy temető mellett található. Kicsit furcsa volt.

Parkoló

A parthoz egy gyalogút vezet, de nem kellett sokat sétálni, kb. 5 perc és már lent is voltunk a parton. A homokdűnékkel tarkított gyalogút nagyon hangulatos.

A gyalogút a parthoz

A Luskentyre beach rendkívül felkapott hely, ez annak is köszönhető, hogy elnyerte a legszebb brit tengerpart címet, de beválasztották a világ 10 legszebb partjai közé is. Nem véletlen hát, hogy mindenki látni akarja, aki egyszer eljut a szigetre. A szakasz a fehér homokos partjáról es gyönyörű kékes-zöld vizéről híres, aminek láttán azt is gondolhatnánk, hogy a Karibi szigeteken járunk, ám a hőmérséklet önkéntelenül is emlékeztet rá, hogy ez Skócia. Apálykor érdemesebb idelátogatni, mert akkor látható a púderfinomságú fehér homok a parton, melyet szélfútta fűvel beterített homokdűnék szegélyeznek.

Állítólag a partnak van két állandó lakója is: két fehér vadló. Hát ezeket mi nem láttuk, vagy már nincsenek itt, vagy nagyon elbújtak.

Nos, ami a karibi hatást illeti... Sajnos a fényviszonyok most nem hozták ki ezt, folyamatosan a felhőket néztük, van-e rá esély, hogy előbukkanjon a napocska, de amilyen sűrűn be volt szőve a fehér és szürke foltokkal, elég valószínűtlennek tűnt. 1-2 pillanatra olyan volt, mintha... de ez sem tartott sokáig és nem volt elég ahhoz, hogy a part karibi hatást keltsen. Így sajnos csak egy átlagos tengerpart képét mutatta, ami bár így is szép volt, de mégsem az, amire számítottunk.

Elég hosszan végigsétáltunk a part mentén és megfigyeltük, hogy a víz rengeteg hínárt hozott ki magával, amiben kagylók, rákmaradványok és tengeri csillagok estek fogságba. Meglepően sok tengeri csillag volt. Néhányat kiszabadítottunk a hínárdzsungelből és visszadobtuk őket a tengerbe... miután pózoltak nekünk, természetesen. /Mert valamit valamiért. :-)/

Visszafelé a parkolóba

Golden Road

A szeles Golden Road a Harris szigetek keleti partján kanyarog, melyet néha csak úgy hívnak, hogy "The Bays", azaz az Öblök, miniatűr fjordjai miatt. Az egysávos út összeköti az összes apró falut, melyek viking és gael névvel is rendelkeznek. A táj nagyon látványos, "holdbéli táj"-nak is szokták nevezni, sziklákkal, csodálatos tavakkal és kiugró részekkel, melyeken fókák sütkéreznek. Mivel a teljes út hosszú, ezért tanácsos autóval végigmenni rajta és nem gyalog. Mi egy kicsit elcsesztük, mert csak Grosebay-nál csatlakoztunk az úthoz és csak az alábbi térképen attól fölfelé lévő szakaszt jártuk be, holott a Golden Road Grosebay-tól lefelé is folytatódik. Mikor jobban megnéztem a térképet, akkor sajnos már elindultunk rossz irányból és nem akartunk plusz köröket tenni. Tulajdonképpen a Golden Road egészen Tarberttől Rodelig tart, a sziget keleti partján haladva végig.

Ezt az útszakaszt jártuk be

Valójában az utat azért építették, hogy a kívül eső településeken élő gyerekek iskolába tudjanak járni. A nevét, mely magyarul Arany út, nem lehet tudni miről kapta. A helyiek szerint azért nevezték így, mert sokat kellett harcolniuk a szűkmarkú hatóságokkal, hogy az utat megépítsék. Azt is mondják, hogy az építés költsége olyan sokba került, hogy biztosan aranyból csinálták.

Az út mentén nincsenek parkolóhelyek, hiszen nem turistalátványosság céljából épült, nincsenek kijelölt kilátók sem, de itt-ott találhatunk elég helyet az út szélén, hogy pár fotó erejéig megálljunk. Mi is így tettünk.

A Golden Road nem tartozik a sziget leglátogatottabb helyei közé, kevesen tudnak róla, hogy ez az út milyen csodálatos tájakat rejt. Ez nem is baj, így alig találkoztunk út közben autókkal.

Az egyik helyen fókák napoztak a szikla tetején, bár ezt ott helyben nem láttuk, mert messze voltak, csak itthon vettem észre, mikor néztem vissza a képeket. Felnagyítottam amennyire tudtam, így teljesen jól ki lehet venni a két fókát.

Fókák

Ebben az építményben juhok voltak

Tavirózsák a vízben

A legszebb rész az volt, ahol a tavakban sok kis sziget állt. Itt egy darabon visszasétáltunk, mert megállni csak feljebb tudtunk, viszont ez végig egy nagyon szép szakasz volt.

Ház a domboldalba építve

Jó nagy viharok lehetnek errefelé, ha a víz egészen idáig sodort egy rákpáncélt.

Harris és Lewis nagy része valójában a legrégebbi sziklatipusból, a lewisi gneisz-ből alakult ki a jégkorszakban. Ez egy szürke színű, fehér és sötét ásványokkal tarkított kőzet, ami kb. 3 milliárd évvel ezelőtt keletkezett.

Vidrákat sajnos nem láttunk az út során, pedig nagyon szerettem volna és állítólag errefelé gyakoriak. Talán ha végigmegyünk a teljes útszakaszon... de ez már sose derül ki.

Eilean Glas világítórorony

/Eilean Glas Lighthouse/

Következő utunk az Eilean Glas világítótoronyhoz vezetett, mely a Scalpay sziget keleti partján helyezkedik el. A Scalpay szigetre egy hídon keresztül lehet átjutni, ez azon helyek egyike, ahol a híd előtt figyelmeztetőtáblával találkozunk, mely szerint vidrák mászkálhatnak az úton. Hát mi sajnos itt sem láttunk egyet sem.

A parkoló környéke:

A parkoló

Elindultunk a gyalogúton, amerre a tábla jelezte. Gyakorlatilag végig ki van táblázva az útkereszteződéseknél, hogy merre kell menni, úgyhogy el sem lehet tévedni. A séta nem rövid a toronyig, kb. 1 óra alatt lehet odaérni. A táj végig nagyon szép, de sajnos nem túl változatos.

Birkakarám

Egy útkereszteződés

Innét már látszik a világítótorony teteje

Ez sem egy túlságosan felkapott látnivaló a szigeten, alig találkoztunk emberekkel az út során.

Ez egy eredeti 4 lámpás világítótorony, mely az első ilyen típusú volt a Hebridákon. 1789-ben helyezték először üzembe, de azt a tornyot 1824-ben lebontották és egy újjal helyettesítették. A világítást később forgórendszeres lencsévé változtatták. A 20. század végén pedig autimatizálták. A ködjelzést az 1980-as években megszüntették, bár a kürt dekorációként továbbra is a helyén van.

Közelebb mentünk a világítótoronyhoz, bár nem tudtuk szabad-e, de mivel nem láttunk semmilyen kiírást, ami tiltaná, ezért felmentünk a toronyhoz vezető ösvényen.

Van itt egy kis menedékház is, nincs benne túl sokminden, egy pad székekkel, egy hirdetőtábla és néhány információs plakát, de ide nyugodtan be lehet menni megpihenni egy kicsit. Mi is így tettünk. Ekkor észrevettük a hirdetőtáblát és hogy a látogatók hagytak rajta üzeneteket, hogy milyennek találták a helyet. Gondoltuk, mi is írunk egyet...

A menedékház beldeje

A mi üzenetünk

Az üzenet szövege kicsit vicces: Ragyogó napfény, meleg idő, tökéletes nap. Néhány barátságos juh, az egyik finom volt ebédre. - Az éhes magyar.

Persze nem ettük meg a juhokat, de mindenki olyan sablonos szöveget írt, gondoltuk feldobjuk egy kis vicces irománnyal.

Visszanézve a menedékházra

Úgy tűnt a világítótorony elhagyatott és talán már nem is működik, mindenesetre senki sem volt ott, de volt egy kiírás, hogy ha jól értelmeztem, akkor fel akarják újítani és újra megnyitni.

A régi kürt

Elindultunk visszafelé, ugyanazon az úton, amin jöttünk.

Ház a parkoló közelében

Visszaérkezés a parkolóba

Mai napra mégegy programot rögtönöztem. Van itt egy híres saslesőhely, azt akartuk megnézni, abban a reményben, hogy sasokat is fogunk látni.

A North Harris Eagle Observatory innét majdnem 1 órányira található. Tarbertig már ismerős volt az út, onnét viszont ismét elővettem a fényképezőgépet.

Az egyik szakasznál megálltunk, nagyon szép volt ott a környék. Ez egy nagyszerű kilátóhely a régi bálnavadász állomásra /Old Whaling Station/, melynek ma már csak a romjai láthatók, valamint egy kémény maradt fenn.

A bálnavadász állomás négyszögletes, téglából épített kéménye már messziről is felismerhető. Eredetileg három volt belőle, mára már csak ez az egy maradt. Körülötte azoknak az épületeknek az alapjai láthatók, amiket a helyiség 60 éves fennálása alatt használtak, egészen 1907-ig.

A part mentén egy dokk maradványa figyelhető meg, ide kötöttek ki a bálnavadász hajók, miközben a zsákmányt felhúzták. Noha a bálnavadászatot leginkább az Észak-Atlanti partvonal mentén gyakorolták, ez egy nagyszerű pálda bálnavadászállomásra, ami fennmaradt az északi félteken.

Bálnavadászállomás

A megálló után tovább indultunk, de hamarosan egy tehéncsorda állta az utunkat. Nem igazán zavartatták magukat, az egyik megállt az út közepén és csak bámult ránk, bambán, mint borjú az új kapura. Mintha csak azt gondolná, hogy "mit akarnak ezek itt". Hiába dudáltunk rá, nem akart tágítani. Végül nagy nehezen lesétált az útról, csigalassú tempóban.

Észak Harris-i Saslesőhely

/North Harris Eagle Observatory/

A saslesőhely a dombok között van, csak gyalogosan lehet megközelíteni, de az odavezető ösvény előtt van egy kis parkoló. Először továbbmentünk, mert a GPS még arrébb mutatta a célpontot, azt reméltük, hátha meg lehet közelíteni kocsival is, de sajnos nem. Így hát visszamentünk a parkolóba. A parkoló környéke nagyon szép volt.

A parkoló környéke

A parkolótól a saslesőhely kb. 1 órás sétára van. Az út kezdetét egy tábla jelöli.

A táj kicsit egyhangú volt, gyakorlatilag ugyanazok a sziklás dombok egész végig. Út közben találkoztunk pár emberrel, de mindenki visszafelé ment, csak mi mentünk odafelé, így mire megérkeztünk, már nem volt ott senki.

A saslesőhely

Megláttam egy nagy pókot a ház külső falán és azt kezdtem fotózgatni. Sasoknak híre-hamva se volt, de még nem adtuk fel.

A kis házban volt egy vendégkönyv, beleírtam én is a nevünket. Mindenki odaírta mellé, hogy miket láttak, hát én is odaírtam a pókot. :-) Mások szerencsésebbek voltak, mint mi, mert többen is írták, hogy sast és vörös szarvast is láttak. Viszont nem akartam sasos kép nélkül elmenni onnét, ezért gondoltam lefotózom azt a képet, amit a házban kitettek az információs táblára. Íme:

Az ösvény egyébként itt nem ér véget, folytatódik tovább, a túra elején mutatták is a táblák, hogy hova, de mivel mi úgyis csak eddig jöttünk, ezért nem érdekelt.

Az út erre folytatódik tovább

Visszafelé találtam 1-2 fotóznivalót, hogy ne legyen olyan unalmas a visszaút, hiszen ugyanazon az úton mentünk vissza is és a tájat már láttam odafelé.