Már egy ideje készültünk megkeresni ezt a pipacsmezőt, ami nincs is túl messze tőlünk, autóval kb. 45 perc, de mire oda jutottunk, hogy végre elmentünk, addigra sajnos félig elvirított. Reménykedtem benne, hogy még piroslani fog valamennyire, de már nagyon a végét járja. Helyileg Mosboroughban található, közel Scheffield-hez, a pontos koordináták: 53.320593, -1.370421.
Mivel mi csak egy koordinátát tudtunk, kissé bizonytalanok voltunk merre is keressük, de végül megtaláltuk. A Marsh Close-on, ami egyébként egy zsákutca, van egy public footpath tábla, mely a mező felé mutat. Ha arra elindulunk, hamarosan elénktárul a pipacsmező. Gyakorlatilag már az elején is van, de azok teljesen elvirítottak, ekkor nagyon csalódott lettem. Azokat már fotózni sem volt érdemes. Azonban egy kicsit lejjebb mentünk a gyalogúton és ott még egész szép volt, de már ez sem virított teljes pompájában. Néhány fotó azért készült. Nagyon szép ez a terület, úgyhogy valószínűleg jövőre jövünk még, de megpróbáljuk a virágzás kellős közepére időzíteni.
Parkolóhely nem nagyon van a közelben, a Marsh Close környéke egy lakótelep, nem hiszem, hogy az ott lakók nagyon örülnének a parkolásnak, ezért mi a közelben lévő köves úton parkoltunk le, ott viszont lehet találni helyeket az út szélén.
Munka után elmentünk egy kicsit csavarogni egy üveg boroskóla társaságában. Lassan már gyalog felfedezzük az egész környéket, ezúttal a szomszédos pici falu, Skelbrooke felé indultunk el. Érdekességképp leírom, hogy amíg Upton Pontefract körzetéhez tartozik és még West Yorkshire-ben található, addig Skelbrooke már Doncaster körzete és South Yorkshire területe, pedig itt van egy köpésnyire.
A Sheepwalk Lane-en mentünk végig, egészen az A6201-es főútig. Azzal majdnem szemben található egy mellékút, ami Skelbrooke felé vezet. Gyalog egy jó 40 perc az út. Már egy ideje pipacslázban égek, reméltem, hogy errefelé találunk szép pipacsmezőt, de sajnos csak az út szélein ágaskodott néhány, de már eléggé kezdenek elvirítani, lassan vége a pipacsszezonnak.
Skelbrooke előtt az úton egy pók fogadott minket. Nem volt azért olyan nagy, mint a képeken tűnik, kb. másfél cm-es lehetett, lehet még annyi se, de imádom fotózni a rovarokat, pókokat.
Skelbrooke egy nagyon pici falucska, a lélekszáma 200 fő alatt van. Inkább kisebb farmok és fogadók találhatók a településen, semmint egyszerű családi házak. Én biztos nem akarnék itt lakni, ez már nagyon világvége feeling. Szépnek sem mondható a falucska, igazából semmi látnivaló nincs itt.
Skelbrooke Hall
Vissza Uptonba
A séta kellemes volt, de visszafelé ahogy kisütött a nap nagyon melegünk lett, úgyhogy mára elég is volt ebből ennyi. Még a boroskóla sem fogyott el teljesen, a nagy melegben nem esett annyira jól.
Stone Arthur, Great Rigg, Heron Pike és Nab Scar túra
A Lake District hegyei nagy kedvenceim, már tervezzük egy ideje, hogy visszatérünk. Nagy dilemmát okozott, hogy melyik túrát válasszuk, ugyanis nem mondott túl jó időt erre a napra. Még előző nap délután is mondta az esőt mára, bár elég biztató volt, hogy nem egész napra, és az esőt nap is kisérte az előrejelzésben. Az egész hét esős volt, ezért igyekeztem olyan túrát választani, ahol remélhetőleg nem leszünk nyakig sárosak, így került a választás a Stone Arthur túrára, ahol a mocsár tényező csak 1-es mértékű volt, ami azt jelenti, hogy nem kell majd sárban, mocsárban tapsikolnunk, legalábbis nagyon reméltük.
Délelőtt 11 óráig volt várható eső, utána már napos/felhős időt jósoltak, ezért nem indultunk korán, valamivel 9 óra előtt, még beszaladtunk a boltba paprikáért a szendvicsekhez, amit mindig elfelejtünk venni. Az út 2 és fél óra volt Grasmere faluig, ahonnét a túra indul. Félútig esett az eső, egyes helyeken olyan köd volt, hogy alig lehetett látni az utat. Ez nem volt túl bizalomgerjesztő, de aztán kezdett kitisztulni a horizont.
Kicsivel fél 12 előtt érkeztünk, ekkorra már teljesen elállt az eső. Leparkoltunk egy nagy parkolóban, ami délután 6-ig fizetős. Nem tudtuk mikorra fogunk végezni a túrával, úgyhogy a biztonság kedvéért 7 fontért vettünk jegyet, ami másnap reggelig érvényes volt. Arról persze szó sincs, hogy másnap reggelig akartunk volna túrázni. :-)
Túra táv: 7,8 mérföld /12,5 km/
Minimum szükséges idő: 5-6 óra
Legmagasabb pont: 760 m
Szintkülönbség: 710 m
Nehézségi fok: közepes
Parkoló: A National Trust boltja közelében, Grasmere Village-ben, a Red Bank Road Car Park.
A túra eredeti leírása ezen a linken érhető el. A GPX file 1 fontért megvásárolható az oldalról.
A parkoló
A parkoló bejárata
Nagyon kihalt volt a környék, alig pár turista mutatkozott, a parkolóban is rengeteg hely volt. Azt utólag olvastam a neten, hogy nem örülnek errefelé a turistáknak a koronavírus miatt. Végülis tiltó tábla sehol nem volt, így nem szegtünk meg semmilyen szabályt, a parkolóban is csak a 2 méter távolság betartására vonatkozó szabályok voltak kihelyezve.
Amíg párom megreggelizett, én elmentem lefotózni a fából készült szarvast, amit a parkoló felé kanyarodva láttunk. Ha tudtam volna, hogy pont mellette fogunk visszajönni a túra végén, akkor nem töröm magam.
A térkép szerint a túra kezdete kicsivel arrébb volt, úgyhogy pár percet gyalogolnunk kellett a falu központja felé.
Grasmere egy kicsike falu a Lake District központjában, de rendkívül festői, érdemes egy kis időt eltölteni itt és szétnézni kicsit jobban. A falu a közelben lévő, azonos névre hallgató tóról kapta a nevét. Az angol költő, William Wordsworth 14 évig élt itt és a legszebb helynek tartotta, amit ember valaha látott. Én ugyan nem mondanám, hogy soha nem láttam ennél szebb várost/falut, de valóban szép és kellemes hely.
1. szakasz
A falu központjától haladjunk északnak, a Keswick felé vezető kijárat és az A591-es számú út felé. A Swan Hotelt elérve menjünk át az úton és a hotel jobb oldalán található ösvényen induljunk el felfelé, majd a második kereszteződésnél forduljunk jobbra a Greenhead Gill és Alcock Tarn feliratú útjelző tábla irányába. Az út végében haladjunk át a National Trust jelzéssel ellátott kapun és forduljunk balra.
Swan Hotel
Tábla a Swan Hotelen
Ekkorra már a nap is kisütött és volt legalább 25 fok, kezdett nagyon melegünk lenni, ami nem is csoda, hiszen be voltunk öltözve esőálló cuccokba. Ennél a pontnál kezdődött a hosszú emelkedős rész, úgyhogy jobbnak láttuk, ha levetünk magunkról minden felesleges cuccot, mielőtt még belesülnénk a ruhánkba. Én is rövidujjú felsőre vetkőztem, ami nálam nagy szám, mivel fázós vagyok. Most viszont még a rövidnadrág sem jött volna rosszul, azt viszont nem hoztunk. Ezután a kis pihenő után indultunk tovább.
2. szakasz
Kövessük a gyalogutat a bal oldalon lévő fal mellett és haladjunk meredeken felfelé, mely fokozatosan jobbra fordul. Nyáron a hegyoldalt jelentős mennyiségű páfrány borítja. Az út nagy része kőlépcsőkön vezet. Amikor egy útkereszteződéshez érkezünk, válasszuk a jobb oldali lehetőséget, mely továbbra is meredeken felfelé halad. Ne térjunk le a következő jobb oldali ösvényre, haladjunk tovább ezen a gyalogúton, mely nemsokára jobbra fog kanyarodni.
Fenyőerdő a fal túloldalán
Visszanézve a hátunk mögé, ebből a magasságból már nagyon jól látható a Grasmere tó.
A fejünk fölött egy ragadozó madarat pillantottunk meg, szerintem sólyom lehetett, de nem vagyok benne biztos. Nem jött hozzánk túl közel, ezért csak távoli képeket sikerült csinálnom róla.
Lenézve egy kis vízesést láthattunk:
3. szakasz
Egy magányos fa mellett fogunk elhaladni és a gyalogút cikkcakkban vezet felfelé. Ne térjünk le az útról, haladjunk egyenesen tovább. 503 méter magasságban végül elérkezünk a Stone Arthur szikáihoz.
A magányos fa
Stone Arthur
A Stone Arthur tulajdonképpen a felette elhelyezkedő Great Rigg délnyugati gerince, de külön nevet adtak neki, mivel egy rövid sziklafallal rendelkezik, ami olyan hatást kelt, mintha egy romos vár lenne.
A Stone Arthur
Visszanézve ismét a Grasmere tóra
Az egyik sziklacsoport peremén egy magányos bárány álldogált, annyira fotogén volt, hogy egy egész képsorozatot csináltunk róla. Elneveztük öngyilkos báránynak, érdemes megfigyelni az "arckifejezéseit", mintha csak beszélt volna hozzánk:
"Én innen most leugrok."
"Mi van, nem hiszed el???"
"Hűűű, ez ilyen magas?"
"Aszitted, hogy tényleg leugrok, mi?"
"De te ezt most lefotóztad???"
"Na törlöd ki de azonnal!"
"Ne mondjam mégegyszer!"
4. szakasz
A Stone Arthurtól haladjunk tovább meredeken a Great Rigg felé. Ez a rész nagyon egyszerű, mivel nincsenek mellékösvények, csak egyenesen kell haladni, egészen addig, amíg egy nagy kőtömbhöz nem érünk. Ez jelöli a Stone Arthur hegygerincének a végét.
Innét másszunk tovább felfelé, még kb. 250 métert, hogy elérjük a Great Rigg csúcsát, majd vissza ugyanezen az úton a Stone Arthur hegygerincének a végéig, ahonnét majd balra fordulva haladunk tovább a Heron Pike felé.
A Stone Arthur hegygerincének a vége
Én továbbmentem a Great Rigghez, párom megvárt lent. Igazából sokkal több a csúcson se látható, de ha már itt vagyunk, én azért felmentem.
Út a Great Rigg felé
A Great Rigg csúcsa
Kilátás a Great Riggről
A Great Rigg tetején csináltam egy videót. Érdemes megfigyelni milyen csend volt körülöttem, csak a madarak csicsergését és a lengedező szél hangját lehetett hallani, na meg időnként a fényképezőgépem hangját, ahogy ráélesítettem egyes részletekre.
5. szakasz
A Heron Pike felé folytatjuk utunkat, mely a hegygerinc második nagyobb kiemelkedő része és az első, melyet igazából nem tartanak érdemesnek arra, hogy nevet viseljen.
Erre vezet tovább az utunk - Heron Pike
Visszanézve a Great Riggre
Visszanézve
Windermere
6. szakasz
Haladjunk tovább egyenesen a Nab Scar felé, a jobbra vezető mellékösvényeket hagyjuk figyelmen kívül. Amikor egy falhoz érkezünk, menjünk át rajta a kiépített lépcsős átjárón.
Folyamatosan kémleltem az eget, időnként csúnya fekete felhők voltak felettünk, féltem, hogy valami nagy zuhi lesz. A nap hol kisütött, hol eltakarták a felhők, de végig nagyon kellemes idő volt. Fent a hegyekben kissé hűvösebb, de még rövidujjúban is elviselhető volt, ahogy pedig mentünk lefelé, egyre melegebb lett.
Windermere
Tartottunk egy kis ebédszünetet. Érdekességképp megjegyzem, hogy a Great Rigg-ig egyetlen emberrel sem találkoztunk, utána már elmellőztek páran, de egyáltalán nem volt nagy tömeg. Lehet, hogy a magasság nem vonzza annyira az átlag turistákat. Mi nagyon élveztük, hogy egyedül voltunk.
Rydal Water
Nab Scar, lépcsős átjáró a falon
7. szakasz
Haladjunk lefelé, át a Nab Scar-on. Később lent látni fogunk az egyik szikla aljában egy barlangot, mely a Thirlmere víztározó rendszerének a része. Tartsunk balra és haladjunk tovább lefelé a cikkcakkos ösvényen, majd ismét egy falba épített átjárón fogunk átmászni. Végül miután egy kapun áthaladunk, kiérünk az aszfaltos útra.
A Thirlmere víztározó barlangja
Rydal Water
8. szakasz
Közvetlenül a Rydal Mount múzeum felett található egy köves gyalogút /jobbra/, mely Grasmere felé vezet, ezt egy útjelző tábla is mutatja. Kissé nehéz észrevenni az utat, mi is elmentünk mellette, de szerencsére hamar rájöttünk, hogy ott jobbra kellett volna kanyarodnunk és korrigáltunk. Menjünk át egy átjárón, majd hamarosan egy újabb kapun, majd haladjunk egyenesen végig ezen a gyalogúton.
Az aszfaltozott utat elérve menjünk egyenesen, le a Dove Cottage felé. Menjünk át a körforgalmon, balra tartva Grasmere felé. Ez a Stock Lane, mely a faluba vezet és a templom mellett halad el. A templomot elhagyva, forduljunk balra és visszaérkezünk a parkolóba.
Egy kemping mellett is elmentünk, ami valószínűleg zárva volt, de azért eljátszadoztunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha itt megszálhattunk volna éjszakára és innét csináltuk volna végig a túrát. Kétségkívül kényelmesebb verzió lett volna.
Épp hogy ráfordultunk a köves gyalogútra Grasmere felé, a napsütés közepette elkezdett esni az eső, de hatalmas szemekben és olyan hézagosan, hogy át lehetett volna futni az esőcseppek között, anélkül hogy egy is ránkesett volna. Pont kapóra jött, hogy be tudtunk állni egy fa alá és ott megvártuk, amíg eláll, de nem kellett sokat várnunk, alig 5 perc múlva már nyoma sem volt az esőnek. Kerestük a szivárványt, de nem volt.
Most a Rydal Water mellett slétáltunk el, melyet már föntről a hegyekből megfigyelhettünk. Valójában ez az ösvény, vissza a faluig nem igazán volt látványos, hosszú volt és unalmas, a túra legérdektelenebb része, de valahogy vissza kellett jutni a faluba.
A Stone Arthur /balra/
Stone Arthur
Grasmere - Postahivatal
Kívánságkút
St Oswalds templom
St Oswalds templom
A délutáni fényekben ismét készítettem egy fotót a fából készült szarvasról:
Mi 7 óra alatt tettük meg a túrát, 3 óra alatt értünk fel a csúcsra, utána már csak lefelé kellett menni. Sokszor megálltunk pihenni, fotózgatni, tehát egyáltalán nem siettünk, de úgy gondolom hogy legalább egy 5 óra mindenképp szükséges hozzá, bár az eredeti leírásban 4 óra szerepelt, viszont az úgy már szinte rohanás, de erőltetett menetben biztosan elég hozzá annyi idő is. A Lake Districtben ismét nem csalódtunk, ez a táj is csodálatos volt, megérte eljönni.
