Sátorozás a Leak District-en
2017/05/27 - 2017/05/28.
A Leak District egy tóvidék északnyugat Angliában, Cumbria megyében. Népszerű kirándulóhely, rengeteg túraútvonal található itt. Számos 19. századi költő nyert ihletet innét. A középső rész a körzet nemzeti parkja a Lake District Nacional Park. Ám nem csak tavakat, hanem magasba nyúló hegyeket is láthatunk errefelé. Itt található Anglia legmagasabb pontja, a Skafell Pike, ami 978 m magas.
A Lake District kb. 55 km hosszú, felszínét a jégkorszak formálta 15ezer évvel ezelőtt. A jég vájta völgyek többsége ma már vízzel töltődött fel, tavakat alkotva, erről kapta a nevét is. A magasabban fekvő helyeken apró hegyi tavacskák találhatók.
Ez a terület nincs túl messze Leedshez, mégis valahogy eddig kimaradt a kiránduló célpontjaink közül. Ezen a hétvégén viszont sort kerítettünk rá. A Lake District hatalmas terület, nyilván 2 nap alatt nem lehet az egészet bejárni, főleg hogy sajnos az időjárás sem kedvezett, így most csak az Aira force, az Ullswater és Keswick városa és tava volt terítéken.
1. nap
Aira Force és Ullswater
Reggel 7 óra körül indultunk, így fél 10 magaslatában már az Aira force parkolójában voltunk. Ami a parkolást illeti, nem kis megdöbbenésünkre egy egész napos jegy 9 fontba került, mi csak 4 órára fizettünk elő, de az is 7 font volt. Tiszta kizsákmányolás.
 |
| A parkoló |
Az Aira force nem más, mint egy 22 méter magasból lezúduló vízesés, gyönyörű sziklás környezetben. Egy kb. 20 perces erdős ösvényen juthaunk el hozzá. Ám útközben is vannak érdekes dolgok. A táj már a gyalogút elején is nagyon látványos volt.
Néhol megjelölt fákat láttunk, amiknek egy kis táblácskára kiírták a pontos nevüket, ezek többnyire elég szép példényok voltak. Mindegyik jelölt fa kapott egy sorszámot is, így ha valakit érdekel megkeresheti az összeset. Nem tudom pontosan mennyi van, mi nem kerestük őket, csak azokat láttuk, amelyek útba estek. Ez pl. egy Western Hemlock, ami egy fenyőfajta. A képen sajnos csak nagyrészt a törzse látszik.
Tovább sétálva a Glade hídhoz értünk, amely alatt egy kicsi patakocska csörgedezik.
Felmentünk az erdei lépcsőkön és egy hatalmas szitka lucfenyőhöz értünk, mely nevét az alaszkai Sitka városáról kapta. Földünk egyik legnagyobb fája, a fenyők között az 5. helyen van. Ám nem ezen a helyen van a világ legnagyobb példánya. Leginkább abból látszik mekkora óriási törzse volt, hogy odaálltunk elé.
Következő jelölt fa egy sima erdei fenyő volt. Egy szép harangvirágot is lencsevégre kaptam.
Néhol megjelölt fákat láttunk, amiknek egy kis táblácskára kiírták a pontos nevüket, ezek többnyire elég szép példényok voltak. Mindegyik jelölt fa kapott egy sorszámot is, így ha valakit érdekel megkeresheti az összeset. Nem tudom pontosan mennyi van, mi nem kerestük őket, csak azokat láttuk, amelyek útba estek. Ez pl. egy Western Hemlock, ami egy fenyőfajta. A képen sajnos csak nagyrészt a törzse látszik.
Tovább sétálva a Glade hídhoz értünk, amely alatt egy kicsi patakocska csörgedezik.
 |
| A Glade híd felülnézetből |
Felmentünk az erdei lépcsőkön és egy hatalmas szitka lucfenyőhöz értünk, mely nevét az alaszkai Sitka városáról kapta. Földünk egyik legnagyobb fája, a fenyők között az 5. helyen van. Ám nem ezen a helyen van a világ legnagyobb példánya. Leginkább abból látszik mekkora óriási törzse volt, hogy odaálltunk elé.
 |
| A szitka lucfenyő törzsénél |
 |
| A fenyő lombkoronája |
 |
| Erdei fenyő |
És végül megérkeztünk az Aira vízeséshez. Először a fönti hídról néztük meg. Lenyűgöző látvány nyílik innét a sziklákkal körülvett folyómederre.
Az ösvény még folytatódott volna tovább, viszont mi visszafordultunk és inkább lementünk megnézni lentről is a vízesést. Innét már sokkal jobban lehetett látni.
Miután kigyönyörködtük magunkat elindultunk visszafelé, viszont ezúttal nem a fönti, hanem a lenti ösvényen, így egy köralakot írtunk le. Errefelé is nagyon szép volt a táj. Itt is volt "pénzes fa", mely Angliában rendkívül népszerű. A "pénzes fa" nem más, mint a látogatók részére fenntartott fatörzs, melybe pénzérméket lehet kalapálni. A lényege ugyanaz, mint amikor egy népszerű kirándulóhelyen pénzt dobunk pl. egy kútba vagy egy sekély tóba. Ha már ott voltunk, mi is hagytunk ott némi aprópénzt. Persze túlzásba nem estünk.
 |
| A "pénzes fa" |
 |
| Épp érmekalapálás történik a farönkbe |
Amint visszaértünk majdnem a Glade hídig, ott találtunk egy kaput, ami az Ullswater feletti hegyekhez vezetett, ahonnét gyönyörű kilátás nyílt a tóra. Az Ullswater a tóvidék második legnagyobb tava, kb. 9 mérföld hosszú ás 1200 méter széles. Maximum mélysége kb. 60 méter. Sokan ezt a tót tekintik az Angol tavak legszebbikének, a Svájci Luzerni tóhoz hasonlítják és népszerű idegenforgalmi célpont. Ez egy tipikus "szalagtó", amely az utolsó jégkorszak után jött létre. 3 különböző gleccser formálta a tavat.
Az ösvény még itt is vezetett volna tovább, de mi kb. fél óra után visszafordultunk, mert féltünk, hogy nem érünk vissza mire lejár a parkolójegy. A kiindulópontra visszaérkezve még elmentünk a másik irányba is, arrafelé egy fákkal szegélyezett parkosított részt láthattunk. Itt is voltak jelöltfák, a legérdekesebb ezek közül a chilei araukária vagy másnéven pikkelyfenyő volt. Érdekessége a törzsében rejlett, ugyanis az alsó része egy sárkány lábára és karmaira emlékeztetett. Ez a fenyőfaj Dél-Amerika rideg éghajlatú déli csücskében őshonos. Nyugat Európa enyhébb telű éghajlatain is védelem nélkül kitelel. Termése ehető, a "pinoni"-nak nevezett mag egykor az araukán indiánok egyik fő tápláléka volt. A fa angol neve "monkey puzzle", azaz majom puzzle.
Az Amerikai duglászfenyő a Csendes-óceán északi medencéjének amerikai partvidékén őshonos. Értékes faanyaga miatt Európa egyes területeire is sikeresen telepítették. A világ legnagyobb fái közé tartozik, eredeti termőhelyén 100 méternél is magasabbra nőhet. Megjelenése és lombozata a lucfenyőhöz hasonlít.
Folytattuk tovább utunkat a kiépített erdei ösvényen. A táj itt is önmagáért beszélt.
Felérve az ösvény elágazásához kilátás nyílt a tóra.
Visszafelé a másik ösvényen szintén láttunk egy érdekes fát. Nagyon jól mutatott a törzsében lévő odúval. Ez egy kocsánytalan tölgy volt, mely Európa nagy részének uralkodó tölgyfája. A faj jellegzetessége, hogy a törzse olyan látszatot kelt, mintha sok törzs nőtt volna egybe.
A majdnem 4 órás séta után elindultunk a kempingbe. Nem volt túl messze, csupán fél órányi autóútra. Az idő nagyon jó volt, szinte tűzött a nap, ami elég szokatlan Angliában. A sátorállítás simán ment, sem eső, sem nagy szél nem tett keresztbe. A Whinfell Hall Farm nevű kempingben volt a sátorhelyünk. Nem mondhatnám, hogy túlzottan elégedettek voltunk a hellyel, de egy éjszakára jó volt.
 |
| Készül a sátor |
Miután elkészültünk a sátorral az volt a terv, hogy keresünk egy boltot, veszünk némi bort, utána pedig túrázni megyünk. Keswickben találtunk is boltot, de mire bevásároltunk elkezdett esni az eső. Először csak kissé, naívan azt hittük nemsokára el is áll, de ahogy elindultunk a kinézett túraútvonal felé /ami szintén Keswick közelében volt/ félúton már úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Ekkor kezdett tudatosulni bennünk, hogy lőttek a túrának. Így jobb híján visszamentünk a sátorba és a szakadó esőben elkezdtünk borozgatni. Készült egy közös kép is:
Késő délután, amikor már csak alig csepergett, elindultunk egy kis sétára. Kb. 2 mérföldre onnét, útközben láttunk egy hegyes vidéket, ahol túrázóút is volt, oda szerettünk volna eljutni. Persze vittünk egy kis útravalót, 2 üveg boroskólát, hogy ne unatkozzunk. Az eső kellemesen felfrissítette a levegőt, már nem volt az a fülledt meleg, de hideg sem. Íme néhány kép, ami a séta során készült:
Ahova szerettünk volna eljutni az nem sikerült, valószínű rossz irányba mentünk, mindenesetre egy jó óra után visszafordultunk. Utána estefelé még tettünk egy rövidebb sétát, de akkor már nem fotóztunk. Az éjszaka nem volt hideg, csak az eső esett egy darabig.
Reggel 8 óra körül ébredeztünk, 10 órára sátrat bontorrunk. Szerencsére az eső nem esett, de kicsit szomorkás volt az idő. Ezután elindultunk reggelizni. Kinéztünk egy KFC-t, nem túl messze onnét, de sajnálatos módon nem volt nyitva. Kerestünk egy másikat, az sem volt nyitva... Kezdtünk mérgesek lenni, 2 órát kocsikáztunk valami gyorséttermet keresve és egész egyszerűen nem találtunk. Visszamentünk Keswickbe, ugyanis oda terveztük a mai programot. Nagy nehezen találtunk parkolóhelyet a Lakeside Visitor Centerben, ami a legközelebb volt a tóhoz. Viszont először a belváros felé indultunk, hogy keressünk végre valami kajáldát. Nagy nehezen találtunk egyet, ami nem volt a legolcsóbb. Az étel sem volt a legfinomabb, de legalább ettünk. A tóhoz visszafelé menet készült néhány kép a belvárosról. Próbáltunk úgy fotózni, hogy minél kevesebb ember legyen rajta, de ez nem volt könnyű, ugyanis a város tömve volt turistákkal. Ebben a kellemes időben mondjuk nem is csodálkozom. Se túl meleg nem volt, se túl hideg. Ekkorra már a ború is elment és teljesen kitisztult az ég.
Találtunk egy kívánságkutat, melybe ha beledobunk egy pénzérmét és kívánunk valamit, akkor az teljesül. Vagyis talán annak, aki hisz benne.
Ezután kisétáltunk a tópartra és befizettünk egy evezős csónakos kirándulásra. A víz nem volt túl mély, sok helyen le lehetett látni az aljára, nagyrészt szinte csak térdig ért. Persze beljebb biztosan voltak mélyebb részek is. Fél órára fizettünk elő, tettünk egy kört a szigetet megkerülve.
Reggel 8 óra körül ébredeztünk, 10 órára sátrat bontorrunk. Szerencsére az eső nem esett, de kicsit szomorkás volt az idő. Ezután elindultunk reggelizni. Kinéztünk egy KFC-t, nem túl messze onnét, de sajnálatos módon nem volt nyitva. Kerestünk egy másikat, az sem volt nyitva... Kezdtünk mérgesek lenni, 2 órát kocsikáztunk valami gyorséttermet keresve és egész egyszerűen nem találtunk. Visszamentünk Keswickbe, ugyanis oda terveztük a mai programot. Nagy nehezen találtunk parkolóhelyet a Lakeside Visitor Centerben, ami a legközelebb volt a tóhoz. Viszont először a belváros felé indultunk, hogy keressünk végre valami kajáldát. Nagy nehezen találtunk egyet, ami nem volt a legolcsóbb. Az étel sem volt a legfinomabb, de legalább ettünk. A tóhoz visszafelé menet készült néhány kép a belvárosról. Próbáltunk úgy fotózni, hogy minél kevesebb ember legyen rajta, de ez nem volt könnyű, ugyanis a város tömve volt turistákkal. Ebben a kellemes időben mondjuk nem is csodálkozom. Se túl meleg nem volt, se túl hideg. Ekkorra már a ború is elment és teljesen kitisztult az ég.
 |
| Bagoly-simogató |
Találtunk egy kívánságkutat, melybe ha beledobunk egy pénzérmét és kívánunk valamit, akkor az teljesül. Vagyis talán annak, aki hisz benne.
Ezután kisétáltunk a tópartra és befizettünk egy evezős csónakos kirándulásra. A víz nem volt túl mély, sok helyen le lehetett látni az aljára, nagyrészt szinte csak térdig ért. Persze beljebb biztosan voltak mélyebb részek is. Fél órára fizettünk elő, tettünk egy kört a szigetet megkerülve.
 |
| Az egyik csónak |
Keswick tava Derwentwater névre hallgat. 4 mérföld hosszú, 1 mérföld széles és 22 méter mély. A tóban több kisebb sziget található, amelyek közül az egyik lakott. A Derwent Island House egy 18. századi lakóhely, amely minden évben öt napra nyitva áll a látogatók előtt. A Derwentwatert dombok veszik körül, ami növeli a látványosságát. A tón rendszeres utasszállítás működik, menetrend szerinti hajókkal. Hét tóparti kikötő van, ezek közül a legnépszerűbb megállók Keswick, Portinscale és a Lodore vízesés. A szabadidős séta a környék egyik legjelentősebb turisztikai tevékenysége, a tó körüli hegyekben és erdőkben kiterjedt gyalogút-hálózat áll rendelkezésre.
 |
| A Derwentwater legnagyobb szigete |
Mire letelt a fél óra, szépen, nyugodtan vissza is értünk a "kikötőbe".
 |
| A csónak-kikötő |
Kinéztünk egy túraútvonalat egy könyvből, amit előző nap vásároltam az Aira Force-nál, viszont onnét Keswick-ből előbb hajóval át kellett volna mennünk a tó másik oldalára, mert az a túra onnét indult. Így letettünk róla és inkább a környéken sétálgattunk. Ott is voltak túraútvonalak, de lényegesen rövidebbek. Először a Castlehead Wiewpoint jelzésű útvonlat választottuk, aminek a nevéből ítélve sejtettük, hogy valami kilátó lesz. Az út egy rövid erdős részen, majd egy hosszú mezőn vezetett.
Sikerült lencsevégre kapni egy siklóernyőst is.
Ezután utunkat egy erdős részen folytattuk tovább a wiewpoint felé.
Végül megérkeztünk a kilátóhoz a domb tetejére. Szinte az egész tavat be lehetett látni innét, és a város egy részét is. Azt hiszem a képek önmagukért beszélnek.
Ezután még a Friar's Crag nevű túraútvonalon mentünk végig, ami csupán csak 1,2 km hosszú és nem kör út, tehát ugyanazon kellett visszamennünk, amerre jöttünk. Ez is ugyanonnét indul, ahonnét a többi is, ha a hajóállomásnál az aszfaltos úton elindulunk, akkor pont oda jutunk. Ez az út a part mentén vezet végig.
Lementünk egészen a tópartig, ami a Friar's Cragtól csak pár méter, onnét is készítettünk néhány képet.
Az út vége gyönyörű szép, a sziklás, kavicsos tópart olyan látványt kelt, mintha egy sziklás tengerparti részen lennénk. Az apró szigetek is jól látszanak innét, amik a tóban találhatók.
Itt található John Ruskin, angol író, festő és asztéta emlékműve, akit lenyűgözött a Derwentwater szépsége. Ruskin először 5 évesen látta a tavat, amikor a szüleivel túrázni mentek oda. Mindig emlékezett arra a kilátásra, amit a Friar's Crag-ról látott és ez megjelent műveiben is.
Végül visszamentünk a parkolóba, de még mielőtt elindultunk volna hazafelé, megnéztük a Hope Parkot, ami a parkoló mellett volt. A Park kertként is funkcionál, rengeteg növénnyel és fával beültetve. Ingyen látogatható.
Ennyi fért bele ezen a hétvégen a Lake District-i kirándulásba. Sokmindent nem láttunk még, úgyhogy szinte biztosan vissza fogunk térni erre a tóvidékre, hogy felfedezzük a többi tavat és hegyet is.
Szép bejegyzés! Ezen fotók közül nem egy háttérképnek is tökéletes. :)
VálaszTörlés