Nagy Britannia szépségei: Közép-Cornwall

Közép-Cornwall

2017/06/06 - 2017/06/07

1. nap

Newquay

Cornwallt már régóta nézegettem a térképen és csak sajnálkoztam, hogy milyen messze van, most azonban végül sor tkerítettünk rá. Nagyon sok helyen olvastam, hogy ez a terület Anglia legszebb része, úgyhogy már kíváncsi voltam. Cornwall nagyon nagy, nekünk pedig csak 2 napunk volt rá, így a választás Newquay-ra és környékére, azaz Cornwall középső részére esett.

A hajnali 4 órás indulás kicsit hiábavalónak tűnt, miután a mindig feltorlódott M5-ösön baleset volt, így 2 és fél órát csak araszolva tudtunk haladni és azalatt mindössze 13 mérföldet tettünk meg. Mivel amúgyis 6 óra lett volna az út, a torlódás miatt ez 8 és fél órára nőtt, ezzel borult az eredeti terv, így egyből a kempingbe mentünk, ahol le volt foglalva a sátorhely. Az eső majdnem egész úton szakadt, de mire odaértünk, dél után kicsivel, addigra szerencsére elállt és a nap is kisütött. Gyorsan felállítottuk a sátrat. Nem volt egyszerű dolgunk ezúttal, időnként hatalmas széllökések gátoltak minket a "munkában". Végül legyőztük a szelet, de most jól jött, hogy hárman voltunk, ketten sokat szenvedtünk volna vele. A sátorhelyet a Newquay Resort View nevű kempingben foglaltam, ami már nem az alsókategóriás kempingek közé tartozik, de júniusban 15% kedvezményt adnak minden foglalásra, így elég olcsón megúsztuk. Volt egy kinti és egy benti medencéje is, a kinti ugyan nem volt nyitva, viszont a bentit azért kipróbáltuk, azt nem hagyhattuk ki. A víz langyos volt, eleinte elég kellemetlen, de hamar megszokta a testünk. Én sajnos nem tudok úszni, de most próbáltam kicsit tanulgatni, kevés sikerrel. Csobbanás után a szaunát és a sókabint is leteszteltük.

A sátrunk

Miután felfrissültünk elindultunk, hogy végre lássunk is valamit a környékből. Kinéztem egy túra-útvonalat Newquay-tól 40 km-re, de útközben előbb megálltunk a kempingtől nem messze egy gyönyőrű sziklás tengerparti szakasznál, Porth-nál, a Whipsiderry Beach-nél, és készítettünk néhány képet. Nem hiába mondták, hogy Newquay a szörfösök paradicsoma, valóban hatalmasok voltak errefelé a hullámok, bár ezen a részen aligha lehetett volna szörfözni a rengeteg szikla miatt, bár én nem értek hozzá. A tájkép viszont gyönyörű volt!

A part melleti utca

A part melletti utca

Néhány perc bámészkodás után tovább indultunk, hogy legyen időnk a délután hátralevő részében végigjárni a túrát. A könyv szerint 2 és fél óra szükséges hozzá, úgyhogy még pont belefért. Részletesen leírom az útvonalat, képekkel illusztrálva, így ha valaki arra jár és kedvet kap hozzá, ez alapján végig tudja járni. Eltévedni nem igazán lehet, mert a partvonal jó tájékozódási pont. Viszont, aki nem szereti a hegyen-völgyön, árkon-bokron való gyaloglást, az ne vágjon bele. Néhol ugyanis fejmagasságig ér a fű és vannak olyan szakaszok, ahol csak a letaposott növényekből lehet következtetni az ösvény útvonalára, annyira benőtte a gaz.

"Magas hegy és virágokkal tűzdelt völgy" túra

A túra a Nare Head magas hegyén át vezet, ami a Gerrand Bay és a Veryan Bay között csúcsosodik Cornwall déli partján. Az erdős szakaszok különösen szép látványt nyújtanak ősszel és nyáron. Vigyázzunk, mert a mezős utak nagyon sárosak lehetnek.

A parkolót nem volt könnyű megtalálni, talán legegyszerűbb, ha Veryan-t írjuk be a GPS-be, de mikor elérjük, figyeljünk, mert a Carne Beach felé kell mennünk, ami onnét még 1 mérföld. A Carne street útjelző táblát követve utána már ki lesz táblázva. Van egy parkoló közvetlenül a Carne Car park bejárata előtt is, ott ingyenesen parkolhatunk, viszont kevés autónak van csak hely. A Carne Car Parkban 2,5 font/nap a parkolási díj.

Pirossal jelölve az útvonal

Idő: 2,5 óra

Távolság: 3 mérföld /4,8 km/

Helye: 13 mérföldre Truro délkeleti részétől

Start: Carne Baech Car Park, 1 mérföldre a A3078-as úttól St Mawes és Tregony között, 1 mérföld Veryan-tól

A parkoló bejárata

A parkoló

Carne Beach

Carne beach

Egy hajó az óceánon

Útirány:

Hagyuk el a parkolót a bejáratán át és forduljunk balra, fel az úton (ha közvetlenül a part mellett parkolunk akkor a tengerrel szemben állva, egyből balra kell elindulni). Jobb kézre a túrajelző tábláknál lesz egy lépcső, azon menjünk fel, majd menjünk át a faajtón és folytassuk az utat a mező mentén az ösvényen, egészen a derékszögű kanyarig. Itt ne az ösvény vonalában menjünk tovább, hanem menjünk egyenesen át a kissé sáros területen, majd forduljunk balra, fel a meredek ösvényen. Kövessük az utat a szúrós bokrokon át, fel egészen a domb tetejéig. Ott forduljunk jobbra és kövessük a füves utat, amíg el nem érjük a kaput a nedves területen. Menjünk tovább 50 yardot /46m/ a korhadt útjelző tábláig, melyről az írás már lekopott és forduljunk jobbra, a "Nare Head National Trust" tábla irányába. Menjünk lefelé a lejtőn és csatlakozzunk a partvonalhoz.

Kilátás a tengerre

A szúrós bokrok közötti ösvény

Kilátás a városra

Lila virágok a domboldalon

A Nare Head egy szép tengerparti szakasz összessége, ami Gerranst, Veryant és St Michael Caerhays-t határolja. Ezen része lapított jellegű, de a partvonalnál eléggé meredek és sziklás.

Nare Head

Lefelé a lejtőn, a partvonal felé

Ezután forduljunk balra és tekintsünk délkeletre, ahonnét nagyszerű kilátás nyílik a Nare Head-re, majd menjünk végig a meredek ösvényen egészen a fa átjáróig, ahol a mező kezdődik. Kövessük az utat jobbra és menjünk le meredeken a lejtőn a Tregagle's Hole feletti Parodoe Cove irányában. Menjünk át a fahídon és figyeljük meg a romos házat.

A romos ház

Az ösvény

A fahíd

A Tregagle's Hole

A fahíd a domb tetjéről

A romos ház

A Tregagle's Hole egy barlangjárat neve, mely a Paradoe Cove nevű kis öböl szikláiban található. Tregagle vagy Tregeagle egy mítikus alak volt, akiről azt mondják karikadobálós játékot játszott a kiálló sziklákkal. Szintén érdekes a romos kunyhó, amiben egy Mallet nevű halász élt a 19. század korai szakaszában.

Tregagle legendája

A lanhydrocki Robartes báró főkomornyikjáról, Jan Tregeagle-ről az a hír terjedt, hogy 1653 táján igazságtalanul nyert meg egy ingatlanpert. A később több bűnténnyel is gyanúsított férfi állítólag még ma is kísért a cornwalli viharos éjszakákon.

A dél-angliai Cornwall megye leghíresebb kísérteteként is ismert Jan Tregeagle a 17. században már valóságos szörnyetegként élt a helyi történetekben, hisz a férfi több kisebb bűncselekmény mellett egy házaspárt is meggyilkolt, hogy gyermekük örökségét megszerezze. A St. Breock-i temetőben állítólag jeltelen sírban temették a gonosztevőt, akiről sokan azt terjesztették, hogy eladta a lelkét az ördögnek és csupán csak a lelkész megvesztegetésével kaphatott sírt a temetőben.

A legenda több változata is ismert, ám mindegyik megegyezik abban, hogy visszahívták Tregeagle-t a sírból. A legismertebb történet szerint a bodmini bíróságon egy adós próbált kitérni tartózásának megfizetése alól, ám az egyetlen szemtanú, az akkor már halott Tregeagle lehetett volna. A dühödt tanú állítólag mérgében így kiáltott fel: ,,Ha Jan egyáltalán látta, kérem az Istent, hogy Tregeagle jöjjön el és igazolja!" A megidézett férfi ekkor meg is jelent egy vakító villám alakjában, ám fenyegetve figyelmeztette a jelenlévőket, hogy könnyű volt őt megidézni, de megszabadulni annál nehezebb lesz tőle.

A bodmini lelkészek azonban egy csel által, olyan feladatokat adtak a kárhozott férfinak, melynek végrehajtása az örökkévalóságig tart, így sikerült őt távol tartani a további gonosz cselekedetektől. Állítólag először arra kérték, hogy egy lyukas tengeri kagylóval merje ki a feneketlennek vélt Dozmary-tó vizét és ha abbahagyja a feladatát a pokol démonai eljönnek érte és visszaviszik.

Egy éjszaka, sok évvel a bírósági ügy után, egy szörnyű vihar kerekedett Bodmin hegyvidékében, és Dozmary medencéjének csendes vizeit hatalmas hullámokká változtatta. Jan Treageagle, vagy félelmében vagy csak meg akarta ragadni a szökés lehetőségét, elmenekült a kínlódás helyszínéről a Roche Rockig. Amint Jan Treageagle abbahagyta a munkáját, a démonok azonnal megjelentek az ösvényen, és szörnyen kiáltoztak, ami csak úgy zengett a vihar vad tombolása közepette.

A Roche Rock-on egy tizennegyedik századi Szent Mihály szentelt kápolna állt. Jan Tregeagle meglátta ezt a keresztény menedékhelyet, és a keleti ablakhoz szegődött, hogy bebocsájtást nyerjen a szent helyre. A feje beszorult az ólomüvegbe, így a szellem vállai nem jutottak át az ívelt ablakon. A feje a templomban, a teste pedig a a dühöngő démonok karmai között az irgalmatlan viharban.

A gyötrelmes üvöltése felkeltette a helyi papot, aki két szent segitségével felhívta Tregeagle nyomorult szellemét a Gwenvor Cove-ba (vagy a legenda bizonyos változataiban Padstow-ba). Itt az volt a feladata, hogy homokból kellett kötelet szőnie. Amikor elkészült, ezt a kötelet Carn Olva-hoz kellett vinni. Természetesen a feladat nem volt lehetséges, legalábbis azt hitték, de egy nagyon hideg éjszakán Jan befejezte a feladatot, amikor is a homokkötélre jeges vizet öntött, így az szilárdan megfagyott. Sikere rövid életű volt, mert a helyi erkölcsös és szent emberek összegyűltek és megbízták a homokkötél Gwenvorban való megmunkálásának feladatával, azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben nem használhat vizet. Azt tartják, hogy a sötét éjszakákon, amikor a hideg északi szél szétszórja a homokot a Whitesand-öböl mentén, a szellem hangos üvöltése összekeveredik a szél hangjával...

Miután átmentünk a fahídon a patak felett, néhány jard után az útjelző táblánál forduljunk balra és kövessük a füves részt, majd menjünk át a fakapun és egy szép erdei részre érünk. Kb. 0,5 km után forduljunk balra a mező mentén és egy kis parkolóba érkezünk.

Az erdei ösvény

Juhok a mezőn

Ez a tehén nagyon bámult minket

A kis parkoló

A parkolóhoz vezető völgyet /Pennare Wallas/ fehér nyárral, édes gesztenyével, hegyi juharokkal és különböző tűlevelűekkel ültették be. Nárciszok, kankalinok és harangvirágok szőnyegezik be a tavaszi völgyet.

A parkolóval szemben, a "National Trust Stock Grazing" feliratú fakapun menjünk át és haladjunk egyenest lefelé a mezőn egy rövid távon, majd tartsunk jobbra, a keskeny út mentén. Haladjunk tovább a gyalogút mentén, tartsunk felfelé, ahol egy fakerítés lesz a láthatáron. Folytassuk utunkat a part mentén, ahonnét nagyszerű kilátás nyílik Gull Rock kicsiny szigetére, a tengerimadarak tenyészhelyére. A sarokkerítésnél forduljunk jobbra, maradjunk a drótkerítés mellett, majd folytassuk utunkat tovább a Rosen Cliff hatalmas öble mentén. Másszunk át egy fakerítésen és szeljük át a nyílt füves részt, ahol a 2. világháborús bunker fuvesített buckáját láthatjuk, mellette pedig a Royal Observer Corps /Királyi megfigyelő Testület/ földalatti állomás ventillátorait.

A keskeny gyalogút

A Rosen Cliff öböl

A gyalogút

Gull Rock

A sziklás part és a Gull Rock

A 2. világháborús bunker kulcsfontosságú szerepettöltött be Falmouth partjának védelmében. Speciális effekt rendszer működött itt, stratégiailag szétszórva a hegyek között, amit ebből a bunkerből irányítottak.

Ezeket az effekteket a brit filmstúdió tervezte, hogy a dokkokból, vasúti sínekről és az állomásról felrobbant bombák által okozott tüzeket szimuláljanak. Amikor ellenséges bombázók közeledtek, a személyzet bekapcsolta a fényeket. Éjszakai bevetésnél a légiszemélyzet abban a tévhitben volt, hogy likvidálták Falmouth-ot. Mikor a bombákat ledobták, a személyzet tűz és robbanás hatását keltette, hogy azt higyjék sikeres volt a bombázási akció.

1944. május 30-31-e éjszakáján alkalmazták utoljára ezeket a fényhatásokat, amikor Falmouth-ra a háború utolsó ütéseit mérték. Az adatok szerint addigra 786 támadást mértek a bunkerre.

A 2. világháborús bunker

Egy döglött nyúl a mezőn

A földalatti bunkert 1962-ben építették a hidegháború idején, amikor Anglia nukleáris megtámadása magas eséllyel bírt.
A bunkert túlélőhelyként létesítették, melyben a Királyi Megfigyelő testület 3 tagja még 3 hétig életben tudott volna maradni az atomtámadás után, mialatt radioaktív sugárzást figyeltek volna. 1 méterrel a föld alatt található, belső része 5 x 3 méteres. 1991-ben zárták be, azután restaurálták és nyáron időnként nyílt napokat tartanak.

A Royal Observer Corps ventillátorai

A gyalogút a part mentén

A Gull Rock

A Gull Rockot századokon át élelmiszerforrásként használták a tojások és a tengeri madarak tekintetében. Mostanra számos madár egyik legfontosabb tenyészhelye lett, főleg sirályok, fekete lummák és a kormoránok fészkelnek rajta.

Ezután menjünk tovább a mezős gyalogúton a part mentén. Tartsunk egyenesen előre a füves mezőn. A makkal jelölt útjelző táblánál az alsó ösvényt válasszuk /ez az út vezet le a Nare Head sziklás csúcsára./ Kövessükvégig az utat, majd meredeken ereszkedjünk le a Tregagles hole-ig és Paradoe cove-ig /itt van a romos ház/. Menjünk át a fahídon és haladjunk felfelé azon az úton, amin jöttünk. Maradjunk végig a part vonalán és menjünk vissza a Carne Beach parkolójáig.

Az ösvény vissza a Tregagle's Hole felé

A romos ház és a sziklák

Visszaérkezés a Carne Beach-re

A majdnem 3 órás túra után visszamentünk Newquay városába, mivel mindannyian megéheztünk kerestünk egy jófajta kebab-ost és megvacsoráztunk. Itt tényleg nagyon finomra csinálták. Ezután borocskáztunk kicsit a sátorban, majd eltettük magunkat másnapra. Kissé hűvös lett estére, de a sátormelegítő egész kellemessé tette a hőmérsékletet. Az éjszaka nem volt vészes, néha esett egy kis eső, de nem volt nagyon hideg, csak a szél fújdogált, az viszont néha elég rendesen. Bár, nem annyira mint a túra alatt, ahol némelyik részen akkora széllökések voltak, hogy alig bírtuk az ösvényen tartani magunkat.

2. nap

Másnap 7 óra körül már ébredeztünk, mivel szerettük volna megnézni a Heligan kertet, amiről azt írták, hogy egy teljes nap alatt sem lehet mindent látni. 8 óra körül elkezdtük a sátorbontás, 9-re már útra készen álltunk. A kert előtt viszont tettünk egy kis kitérőt a Whipsiderry beach-re, ahol előző nap is megálltunk. Ezúttal szerettük volna kicsit jobban körüljárni. Később kiderült, jó ötlet volt, mert a meredek sziklákkal körülölelt, széltől dühöngő óceánpart gyönyőrű szép!

Ez a virágokkal szegélyezett ösvény vezet a parthoz

A házak a part környékén

Egy sirály a sziklán

A szél szinte szüntelenül fújt, de itt az óceán parton ez állandó jellegű. Cornwall partjai Anglia legszelesebb területe. A hullámokon is jól látni, ahogy felkavarja a habjait.

A dombra épült házak

Egy világítótorony a domb tetején a távolban

Itt Newquay környékén nagyon gyakoriak voltak a pasztell színű házak, azok közül is főleg a világoskék, ami kicsit megszínezte a tájképet.

Egy kis híd két szikla között

Selyemhernyó araszolgat a fűben

Egy jó óra múlva elindultunk Heligan Elveszett Kertjébe /The lost Gardens of Heligan/. Ez Newquay-től kb. 40 percnyire található, Mawegissey mellett, nincs messze az előző napi Nare Head környéki túránktól.

Heligan Elveszett Kertje

/The Lost Gardens of Heligan/

Heligan kertje az egyik legérdekesebb botanikus kert Angliában. Itt a lehetetlen is lehetséges, a kreatív kertészek a természetből alkottak meghökkentőbbnél meghökkentőbb alakzatokat.

A 18. század közepétől a 20. század elejéig, a cornwalli Tremayne család tervezte, és tartotta fenn birtokán a hatalmas kertet. Ám az első világháborúban a katonaság rátette a kezét és a házban katonai kórházat működtettek itt, majd a 2. világháborúban az amerikai hadsereg használta, később lakóházként funkcionált. Így a kert elburjánzott, elhanyagolttá és elhagyatottá vált. Régi fénye elveszett a kaotikus növényzet alatt. Akkor változott meg a helyzet, amikor a Tremayne család egy leszármazottja a ’90-es évek elején megörökölte a birtokot, akinek feltűnt hogy a látszólagos káosz milyen szépségeket rejt, és bár hatalmas munkájukba került, de visszaállították a kert régi csillogását. A kert gardenesque stílusban épült, ami azt jelenti, hogy a kert különböző részei más-más hangulatot árasztanak. A kertek ma már látogathatók a nagyközönség által is. Rengeteg régi rododendron és kamélia él itt, van olasz stílusú rész, és óriászöldség lelőhely is. Itt található Európa egyetlen ananásztermő helye, és a szubtrópusi „Dzsungel”, ami tele van páfrányokkal és más hidegtűrőbb féltrópusi növénnyel. A legkedveltebb látványosság a 2 élő szobor, melyek az évszakokkal változnak, valamint megmutatják, hogy ásóval és gereblyével is lehet művészit és maradandót alkotni. De ezekről majd később bőveben.

A 15 fontos belépő ellenére hatalmas sor állt a jegypénztárnál, de szerencsére gyorsan haladtak, így 10 percnél többet nem kellett várnunk, hogy sorra kerüljünk. Addig is lefotóztuk a bejárati rész környékét.

Rögtön az elején máris láthatjuk az egyik kerti szobrot, melynek létrehozásánál egy kidőlt fa gyökerét átalakították át egy hatalmas fejjé. Vastagon beborították sárral, ezzel formázva meg az arcát, amelyet aztán beszőttek a park növényei. Hajkoronáját kerti sáfrányfű, illetve a téli karakteres megjelenés érdekében platán gallyak formázzák. A szobor azt a hatást kelti, mintha valaki belesüppedt volna a földbe és csak az orrától felfelé látszik ki belőle.

Ahogy tovább haladtunk, néhány elágazó ösvény következett. Elmentünk először "Az óriások útja" felirat felé. Ez tulajdonképpen egy ügyességi akadálypálya volt, fákon és más erdei akadályokon kellett végigmenni. Mivel én eléggé félek a magasban, így már az elején feladtam és közös megegyezés alapján inkább másik ösvényt választottunk.

Akadálypálya

A Lost Valley /Elveszett völgy/ felé vezető ösvény elején megtaláltuk a másik szobrot is, a "Sár Hölgy" nevezetű alvó /vagy halott? - nézőpont kérdése/ női alakot. A szobrot cornwall-i művészek alkották 1998-ban. Üreges fakeretből készítették, melyet utána bekentek ragadós sárral. Keze és arca sár, cement és homok keveréke. Miután elkészült, bekenneték joghurttal, hogy a moha gyorsabban nőjön. Fejére erdei sást és sáfrányfüvet palántáltak, ruhája borostyán. Különösen érdekes látványt nyújt télen, amikor a hó finoman belepi, a fák körülötte csupaszak és kopárak, mögötte pedig a naplemete... Késő tavasszal, mielőtt a fák teljesen levélbe burkolóznak, ahogy a nap rászórja a sugarait, szintén különös látványt nyújt, miközben a madarak csicsergése közepette alussza az igazak álmát. Ilyenkor nyáron pedig így fest:

Tovább sétálva ezen az ösvényen, a kereszteződési csomópont előtt láthatunk egy harmadik szobrot is, ami kevésbé tetszetős, mint az előző kettő. A "Szürke Nő" nevű alak horgonyzott acélból készült. Áttetsző és üreges kialakítása sejtelmes hatást kelt. Belsejébe vadrózsát ültettek, a mesebeli hatás elérése érdekében.

Az Elveszett Völgy útvonalát folytatva egy kis házat pillantottunk meg, ahonnét a méhek életébe lehetett egy kicsit belepillantani, illetve csak lehetett volna, ugyanis sajnos a kihelyezett táblán található szöveg alapján, a méhek nem élték túl a telet, a méhkirálynő 5 év után elpusztult. Tervezik újabb királynő beszerzését, hogy a kolóniát újratelepíthessék. Kicsivel odébb láthatók a méhkasok is, de jelenleg méhek nélkül.

A méh-megfigyelő házacska

A méhkasok

A tájkép

Következő állomás a "Rovar Hotel" volt. Én nem nagyon láttam benne rovarokat, csak lyukakat a fákban.

Majd egy érdekes fa következett:

A "Növekedés és hanyatlás" nevű faszén szobor a dzsungel bejáratával szemben található, fő kulcsa az, ahogy a forma felfelé halad a növekedésben a fény felé, miközben a hanyatlásban visszaesik a földre. Ezen kívül kifejezi a tűz a természetben és a közösségben való szerepét is, valamint a faszén égetésének tradicionális ünnepét a birtokon. A szobrot teljes egészében kézzel készítették, a tradicionális szakértelem, valamint a birtokról származó fa és faszén felhasználásával. A darabok kombinációja adja a szobor organikus energiáját.

A Dzsungel az egyik legszebb rész a kertben. Rengeteg hidegtűrőbb szubtrópusi növénnyel találkozhatunk itt, amik olyan sűrűn lettek ültetve, hogy valóban egy dzsungel látszatát keltik.

Több kisebb tavacskát is létesítettek a dzsungelbe, melyeket körülölelnek a növények. A banánfa sem ritka, bár nyilván nem olyan szép példányok, mint egy melegebb mediterrán országban.

A függőhíd a dzsungel közepén található, egyik sétányból a másikba mehetünkát rajta, de csak egyik irányból. Mi kipróbáltuk, de nem nagyon rajongok ezekért a dolgokért, én egy kicsit féltem rajta, főleg, hogy valaki mögöttem nagyon rángatta a hálót.

A függőhíd

A buja szubtrópusi erdő után még a kerteket szerettük volna megnézni, így arrafelé mentünk tovább. Útközben láttunk néhány háziállatot, disznót, lovat, marhát és struccot.

Megérkeztünk a kertekhez, ahol többféle stílusú és hangulatú kertrendezést láthattunk. Megtalálhatók az olasz kerttől kezdve az északi kertekig, szinte minden. Nekem ez a rész kevésbé tetszett, a kis vízesésen kívül semmi extra nem volt benne. Egy ananászkert is található, de szinte semmit nem lehet látni belőle az üvegház miatt, amit csak fentről lehet megtekinteni, be nem mehetünk.

Füge-ültetvény

A kis vízesés

Az olasz kert

Összességében kicsit többet vártam Heligan elveszett kertjétől, azok után, hogy mindenütt azt olvastam, hogy ez egy kihagyhatatlan látványosság. A 2 szobor az valóban szép volt, a dzsungel is, de úgy gondolom mindezekért a majdnem 15 fontos jegyár kicsit sok.

Cím:

The Lost Gardens of Heligan

Pentewan, Saint Austell

PL26 6EN

Egyesült Királyság

Belépő 2017-ben: 14.50 font

Délután 1 óra magaslatában végeztünk a kerttel, először úgy volt, hogy onnét egyenesen haza jövünk, de útközben, nem messze a kerttől megálltunk a Mavegissey nevű halászfaluban.

Mevagissey

Mavegissey egy kis halászfalu, melynek belső kikötőjét karokkként öleli át a kiépített móló. A Tudor korszakban főleg szardinia-halászattal foglalkoztak és jelenleg is ez a fő tevékenységük. Az itteni szardíniát úgy is szokták emlegetni, hogy 'Mavegissey kacsája". Mint a legtöbb halászfaluban, itt is színes házakkal segítették a hazatérő halászokat, hogy könnyebben megtalálják az otthonukat. Nem annyira színes, mint egy spanyol halászfalu, itt inkább a pasztellszínek dominálnak, de mindenképp érdemes megnézni, mert festői falucska.

Egy bolt kinti kirakata

Ha a kikötő mentén végigsétálunk a dombok felé, akkor a kiépített lépcsőkön felmehetünk a domb tetejére, ahonnét nagyon jól belátni a kikötőt a falut.